|
|
|
| Előadó: | Audiopoeta |
|---|---|
| Album: | Stockholm |
| Megjelenés: | 2024 |
| Hossz: | 2:42 |
| Szövegírók: |
Belényi Mihály |
|
Genoff Patrik |
|
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Hiába visz a wizz air,
a kezem nem engedi el.
nem lesz jobb semennyivel,
Nekem csak feledni kell.
Mindent átrágok a váróban,
hogy mivel, mikor, miért nem számoltam?
Hogy miért menekülnék előled,
jó poén voltam, de lelőttek.
Máshol jobb lenne? -kérdezem.
kezemben heineken, ez túl nagy tér nekem.
Engedném a vödröt a gémeskútba,
állatok közt, mint ace ventura.
Ha választhatnék, hová mennék?
Az a baj, hogy nomád lennék.
Semmi ember, semmi gép,
vissza sem jönnék semmiképp.
Van itt még emlék,
ha szétesnék,
de nem mind szép.
El-elindulnék,
de itt tart még,
vagy harminc év.
elindulok, maradok, megyek, de mégse,
folyton visszahúz engem fenébe.
Az a híd, az az út, az a tér,
ahol a szív az úr, így hazatér.
ennyin bukik, ennyin áll,
passport, becsekk, terminál.
Mindenem itt van, de mind itt halunk,
ha belekényelmesedünk és mindig hagyunk.
Sír a kezemben az útlevél,
még egy uccsó búcsút remél.
indul a madár az égbe,
az örökké tartó kékbe.
A lábam a jetlag-en, messze nyúl,
a jegyem megveszem, nem retúr.
megyek feltöröm inkább a kókuszom,
mint, hogy zsörtölődjek egy full buszon.
Van itt még emlék,
ha szétesnék,
de nem mind szép.
El-elindulnék,
de itt tart még,
vagy harminc év.
Hátamon sátor, a bőrönd behúzva,
a könnyemet majd a menetszél lefújja.
Remegő lábbal, Noé a bárkán,
ember a vízben, oké a látvány.
Nem lehet honvágyam gondolom,
mert az egész planéta az otthonom.
az ágyam moha, ott apu mesél,
A takaróm pedig egy lapulevél.
hogy kik leszünk, nem tudtam, azt akkor,
mikor kimásztam a barlangból.
elmaszkolt arcok, max factor,
most a hajóm tóban parkol.
Ha bal lábbal kelek is vízbe ér,
le nem cserélném az istenér'.
rábízom a természet képzeletére
magam. Úgy élek, mint 4000 éve.
Van itt még emlék,
ha szétesnék,
de nem mind szép.
El-elindulnék,
de itt tart még,
vagy harminc év.
A hazai zenei élet egyik legképzettebb női hangja, húsz éven át készült az előadói pályára, mindig közel volt a műfajhoz, talán nincs is olyan ismert énekes, akinek a lemezein nem működött közre.
Több mint tíz éve az ország legismertebb előadói között tartják számon. Kati – miközben a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének egyik énektanára – Új utakon címmel új lemezt készített, ami mostani beszélgetésünk aktualitását is adta...
- A nagy áttörés 2010-2011-re tehető és ma már 2024-et írunk. Hogyan látod az akkori és a mostani Wolf Katit?
- 2010-ben volt az X-faktor, amiben megismert a közönség és utána közvetlenül az Eurovíziós Dalfesztivál, ahova felnőtt előadói életem első slágerét vittem, mert ugye a Vukon azért addigra már túl voltam. Elég hosszú idő után kerültem igazán a nagyközönség elé, már anyukaként két kisgyerekkel, miközben 20 éve már mindenféle színpadon álltam, de ismeretlen énekesként. Nagy lendülettel mentem az X-Faktorba, de ebben azért benne volt az is, hogy 36 évesen mit keresek én a popszakmában, esetleg hazaküldenek. De hál’ istennek annyira nyitott volt a csatorna, sőt, ez volt az én „backstage sztorim”, hogy már anyuka vagyok, kialakult élettel, és így is el lehet kezdeni egy új pályát. Nekem az X-Faktor és az Eurovízió egy robbanásszerű, hatalmas katarzis volt. Együtt éltünk, együtt lélegeztünk az egész X faktor stábbal, figyeltek, vigyáztak ránk, együtt ötleteltünk, szuper volt ott lenni velük. Az Eurovíziós verseny ezután olyan volt, mint a tejszínhabra a csokiszórás. Nagyon boldog voltam ettől az egésztől, de ma már bizonyos dolgokat másképp csinálnék. A legnagyobb hibámnak azt tartom, hogy elkezdtem zenekar nélkül fellépni. Zenei alap és CD, pendrive, arra ráénekeltem és mentünk fellépni. Nagyon élveztem a sikert, a rengeteg munkát – de ezt ma már nem így csinálnám.
- Ezt nagyon meg tudom érteni, de ezt nem ingyen kaptad. Ezért te nagyon megdolgoztál...
- Előtte rengeteget dolgoztam, megtanultam mindent, amit lehetett, mentem az apámmal (Wolf Péter zeneszerző) dolgozni, rengeteg stúdiómunkát csináltam. Mellette tanultam meg, hogyan kell dolgozni egy stúdióban, közben felléptem, zenekarokkal énekeltem, rengeteg gyakorlati dolgot tanultam. Emlékszem, az X-Faktor alatt mondogattam magamnak, hogy nem fogok sírni azon sem, ha kiesnék a műsorból. És bár minden percét megéltem ennek a helyzetnek, bennem egészen mások voltak a belső támpontok, mert amikor már két gyereked van, sokkal, de sokkal erősebb vagy, fel vagy készítve helyzetekre.
