|
|
|
Egy lakóteleppé pofozott ruszki laktanya látszik a domb tetején,
Lélegzetvétel nélkül futunk, gyerekek szaladnak, te meg én,
Egy eldobott sörös doboz kacsázik, pattog a padka nyomvonalán,
Vadászgépek gyakorlatoznak a fejünk felett szerda délután.
Megállhatsz minden második sarkon megbámulni, hogy mit alkotott,
Szerelmes fiatal rásegítettek a hígító és a hormonok,
Egyetlen érzés túlórázik a mellkasodban és nem pihen,
Elmagyaráznád, kikiabálnád, nem bírsz a szóval Tudom Milyen...
Tudom milyen...
Tudom milyen, tudom milyen, tudom milyen, tudom milyen
Végignézni, ahogy minden szépen lassan szétesik,
Romok alól kibányászni veszettnek hitt darabjait,
Annak ami fontos volt vagy úgy érezted, hogy az lehet,
Összeraktad, hogy segíts, de csak magadat mentheted.
Tüdőre szívod a szmogot, hogy kiélvezhesd a gyári naplementét,
Egyedül várod a buszod, bírod a magányt, mégis azt szeretnéd,
Hogy minden este széles mosollyal öleljen majd át a család.
Ezt melegíted fel magadnak, s a mikróban a fagyasztott kaját.
Nézed az elvadult kopár síkot, a szar színű, szemét hullámokat,
Nézed a hegyeket PET palackból, amikben az üzenet bent ragadt,
Nézed a múló idő nyomát az arcokon és ez talál szíven,
Ugye kimondanád, hogy mennyire bánt, ugye kimondanád, Tudom Milyen...
Tudom milyen...
Tudom milyen, tudom milyen, tudom milyen, tudom milyen
Végignézni, ahogy minden szépen lassan szétesik,
Romok alól kibányászni veszettnek hitt darabjait,
Annak ami fontos volt vagy úgy érezted, hogy az lehet,
Összeraktad, hogy segíts, de csak magadat mentheted.
Végignézni, ahogy minden szépen lassan szétesik,
Romok alól kibányászni veszettnek hitt darabjait,
Annak ami fontos volt vagy úgy érezted, hogy az lehet,
Összeraktad, hogy segíts, de csak magadat mentheted.
