dalszöveg, előadó kereső
Dalszöveg, előadó kereső
előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Tartalom
Nemesis: Másik Lét

Nemesis - Másik Lét

off off off off off
Album: nincs kép
Megtekintve: Ma 8, összesen 1706 alkalommal
Tartalom
Dalszöveg

Másik Lét

... Másnap mikor felébredtem, különös csillogással a szemében ült az ágyon. Elmondta, hogy rólam álmodott, és álmában egy különös helyről beszéltem neki, ahol már én is jártam. A lelkeink örök otthonáról, mely egy furcsa dimenzióban létezik... Megpróbáltam úgy tenni, mintha az egészből semmit sem értenék, de belül rettentően megijedtem. Azt mondta, ez nem lehet véletlen, és örült, hogy végre rátalált élete nagy feladatára, hiszen ez egy küldetés, mindenkinek meg kell tudnia, hogy van élet a halál után, és hogy nincs mitől félni...Valahogyan, eltántoríthatatlanul biztos volt abban, hogy ez az egész maga az igazság, és nem csak egy álom. Kértem, hogy jól gondolja át, mit tesz, de hihetetlen tenniakarással indult útnak, hogy teljesítse "küldetését"...

Fiú: Éjjel volt egy álmom, és még most is látom
Nem tudom feledni, el kell mondanom...

Érzem, erre vártam, míg sötétben álltam
Míg a ködben éltem, nem találtam az értelmét...

A hely, ahol tegnap jártál - ma megbabonáz...
Ahol majd a fényben szállunk - és élünk tovább...

Elmúlt minden kétség, nem vár már több rémség
Amíg élünk, nem kell félnünk többé már...

Értsd meg, indulnom kell ezzel a küldetéssel
Ők is kell, hogy hallják, látniuk kell a lényegét!!!

Életünk után vár egy másik lét
Vár egy másik táj, ahová lelkünk ér
A Lélek Templomából a fény felé
Az Árnyak országát - talán soha már -
Nem látjuk többé...

Lány: "Figyelj rám!
Az út veszélyes
Félre érthet a nagyvilág
Még nem vagy kész
Várnod kell, hogy tisztán láss..."

Nem várhatok -
Mert nem vár az élet
Lelkem tiszta és készen áll,
Lásson tisztán MINDENKI
Most már ezután!

előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Hírek
Hírek

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a Képes Krónikák Kiadó elhozza a rockrajongóknak a folytatást a rendszerváltás előtti és az azt követő évtizedek zenei világáról, a korszak nagyjairól. A Magyar Zene Házában tartott május 7-i kötetbemutatón legendás zenészeink elevenítették meg ezt az időszakot, emellett megnyílt a Magyar rocktörténet művészeti vezetője, a fiatalon elhunyt Futaki Attila (1984-2024) életútját bemutató minikiállítás.



 

Az eseményen Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója beszédében köszönetet mondott a kiadónak, hogy felvállalta a hiánypótló kötet megjelentetésével járó munkát, és a fiatalon elhunyt Futaki Attiláról emlékezett meg. Úgy fogalmazott: „aki lapozgatja a könyvet soha ne feledje el, hogy volt egy olyan rocker, aki világhírű képregényrajzolóként beletette a lelkét ebbe a kötetbe.”



Demeter Szilárd

 

A rendezvény keretében a hazai rocktörténetről Hegyi György (Emil.Rulez) vezetésével Vincze Lilla (Napoleon Boulevard), Kalapács József (Pokolgép), Nagy Feró (Beatrice), valamint Müller Péter Sziámi (Kontroll Csoport, URH, Sziámi) beszélgetett. A kötetbemutató dedikálással, majd Nagy Feró és barátai akusztikus (unplugged) minikoncertjével ért véget.



 

A Magyar rocktörténet című képregény kiemelt célja, hogy bemutassa hazánk legnagyobb rockzenészeit és élő legendáit a magyar rockzene születésétől egészen a jelenkorig. A ’60-as, ’70-es éveket felvonultató, tavaly ősszel megjelent kötet után most itt a folytatás a ’80-as, ’90-es évek zenei ikonjaival. A képregény kreatív és egyben szórakoztató módon idézi fel a magyar rockzene emblematikus pillanatait és alakjait.




A kötet a nyolcvanas-kilencvenes évek legjelentősebb előadóit, többek közt az A. E. Bizottság, Bikini, Dinamit, VHK, Kontroll Csoport, URH, KFT CPg, Edda, Karthago, Első Emelet, Solaris, Pokolgép, Ossian, Akela, Bonanza Banzai, Quimby, Csókolom, PUF, Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, Kimnowak – és a hozzájuk kapcsolódó legendás zenészsztorikat a képregény műfajára jellemző sajátos, hol humoros-karikaturisztikus, hol realisztikusabb stílusban mutatja be.

 

A történetről


Pallaghy Karcsi, az első körben megismert közepesen tehetségtelen rockzenész feladja álmait, és beáll dolgozni a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és ezen keresztül a magyar popszakma urához, Erdős Péterhez. Feladata a tehetségek felkutatása és pályára állítása. Időközben úgy tűnik, viharos magánélete is révbe ér, a válás után újra megtalálja azt a nőt, akivel szívesen leélné az életét. A rendszerváltás azonban a kihasználható lehetőségek tárházát hozza, Karcsi régi barátjával önálló vállalkozásba kezd. Azonban az élet most sem kegyes hozzá, a középkorú férfiak családi, szerelmi, egészségügyi problémái őt is elérik. De a rockzene szeretete végigvonul főhősünk életén: megküzd a tehetségesnek tartott együttesekért a főnökeivel. Így – a munkáján keresztül – ellátogathatunk a leghíresebb koncerthelyszínekre, a fesztiválokra, a rockopera-bemutatókra, a búcsúkoncertekre és részesei lehetünk az új csillagok születésének.

 

Az esemény különleges alkalmat szolgáltatott arra, hogy megnyíljon a legismertebb magyar képregényrajzoló, Futaki Attila (1984-2024) életútját bemutató minikiállítás a Magyar Zene Háza könyvtárában. 


A tárlaton a nyilvánosság előtt korábbiakban be nem mutatott rajzok tekinthetőek meg Futaki Attila világszínvonalú életművéből.  Futaki képein a Spirál, Severed, Puskás és más nemzetközileg is híressé vált alkotások tűnnek fel, emellett a tárlat nyomtatásban eddig meg nem jelent rajzokkal egészül ki. 


A kiállítás május 8-tól a Magyar Zene Háza Könyvtárának nyitvatartási idejében látogatható.

 

A képregény arculatának kialakítása Futaki Attila munkái alapján jött létre, zenei téren a kötet szakmaiságáról újra Jávorszky Béla Szilárd gondoskodott, a borító tervezésében ezúttal is Cserkuti Dávid vett részt. A rajzos „rock-minilexikon” szövegét Kántor Mihály jegyzi, a képeket Haragos Péter és Felvidéki Miklós rajzolták.

 

A Magyar rocktörténet képregénysorozat megvásárolható a Libri, a Lira, a book24, valamint a kepeskronikak.hu webshopokban.

 

 

Fotók: Petőfi Kulturális Ügynökség