|
|
|
| Előadó: | Gerendás Péter |
|---|---|
| Album: | Faludy |
| Megjelenés: | 2006 |
| Hossz: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Faludy György |
|
Gerendás Péter |
|
| Kiadó: | Gryllus / Hangzó Helikon |
| Stílus: | megzenésített vers |
| Címkék: | Keressük! |
Szemem előtt egy bélyeg kering, száll két nap óta,
gyermekkoromban láttam, régenvolt széria,
nagy hattyú úszik rajta, szelíd vizek hajósa,
s alatta vén betűkkel: WESTERN AUSTRALIA.
Ausztrália, múlt század! s már látom is a képet,
ekhós szekérsort sárban, sok ökröt és igát,
szakállas férfinépet, kik gyors ütemben lépnek,
öklükben meg-megrázva az araszos pipát.
Irtásokon, mint balta, zuhan a fény ezüstje,
tóparton épül, kész is és oly csendes a ház
akár a tengermélyben. Vasmacskalánc a füstje,
mely fel, a csillagflotta fényéig karikáz.
Viola taftruhában nők járnak. Mellük halmán
mint tengelyen a küllő, forog a sok gyerek,
nagy, fémkeretű tükrök mélyén, mely mindig halvány,
nézik magukat néha; s alig öregszenek.
Újság kevés jár arra, a hír is lassan ér el,
nem tudják Bismarck mit tesz, s Khartumért ki hibás,
míg egyszer mégis megjön az első út, fehéren,
majd zöld zakóban sárga szakáll: egy távirász.
Lágy esti konyhatűznél ír gúlyásfőzelék fől,
s kint birkák, mint a számum, és számuk egyre nő,
a zseblámpa csodáját hozzák meg Adelaideből,
a fiú vízipuskát kap s karmantyút a nő.
Nagyritkán összeülnek, – az ünnep szent kiváltság –
füstös kocsmán, hol láncon lóg a petról-világ,
s dörögve, hogy elcsukló könnyüket túlkiáltsák,
köszöntik a királynőt, az ősz Viktóriát.
Az időt unokáik mérik a kerti rácson
s a tél, mely lenn a tóban számlapot üvegez,
nehéz plum-puddingokkal toppant hozzá karácsony
s aztán a hulló alma kopogtat ütemet.
Vén párok, kerti padon ülnek az alkonyatban,
s a tavon, melyre már a nap búcsúfénye süt,
nagy hattyú jön fel s libben át szinte mozdulatlan,
s oly békés-boldog-büszkén, akár az életük.
S itt hirtelen megállok, ki magam tetten érem,
s elfog a szégyen, lám, hogy két év rabság után
elég e zárka néhány pofonnal s rettegéssel,
s máris futok a csábos, szép hattyú nyomdokán.
Hogy én, egy ország ajkán nagyalvó Csipkerózsa,
feledve, mi a hűség, hivatás, haza, hír,
fonódtam álmaimban egy idegen karóra
és egy másik földrészre szöktem, mint pionír,
lettem alattvalója a holt Viktóriának,
magam is boldog hulla, nem élő pária,
s csonthomlokomra hívtam szemergő glóriádat,
te porhanyós, szabad föld, Nyugat-Ausztrália!
Nem így, mondom, s felállok s vad mosolyt érzek számon,
a véresre rugotton, és némán szavalom,
hogy nem hagyom a zászlót és nem hagyom e népet,
e hűtelent és drágát, s a harcot sem hagyom,
és százszor újra kezdem, s ha kell, százszor hiába,
míg nem leszel szabad, szép s új otthonom, haza,
s ha megyek, látogatni megyek Ausztráliába,
de azt a boldog hattyút, azt elhozom haza.
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
