|
|
|
[Csaszy]
Sajnálom de nem megy, pedig a szemedbe néznék
A naplementével együtt veled én is elégnék
Mint egy parázsló fadarab a tűz belsejében
Nem látom már a fényt, kettőnk szerelmében
Pedig én ott voltam, ha kérted, tudod meghalnék érted
De már arcomon érzem, hogy cseppen forró véred
Én a múltat visszakérem, a hervadt virágot letépem
Az álmaim nem élem, szeretlek, te miért nem
Miért nem érzed a varázst, a zümmögő darázst
Füledbe súgtam százszor, te ezt százszor elásd
Én is hibáztam, mint más, de csak úgy, ahogyan te
Nem láttál mással, de te ott voltál mellette
Én láttalak, míg vártalak és kis szívembe zártalak
Mikor megfogott egy kéz, azt hittem te voltál a ??
Te alkonyat vagy már, mégis más van az öledben
Tudom, hogy rossz voltam, és hogy nem vagy a közelben
Közeledik szívemhez egy lángcsóva, mi csattan
Csak úgy, ahogy csókodat régen én is tőled kaptam
De nem kell tőled többé, nem érint meg szavad szava
Hihetetlen ajkad mostmár más arcára tapad
Rég lehullott a könnycsepp, mint egy elfáradt levél
Már nem látom az arcod, csak hallom hangod beszél
A fejemben még mindig, egy régi emlék kószál
De már elszálltak az igék, mint nagy szélben egy fűszál
[refrén: Dudi]
Egyszer véget ér a nyár
Engem új szerelem vár
Elmúlik, ami fáj
És te is újra örülsz már
Elmúlt, vége minden ????
Mostmár új remények égnek
De én mégis félek
Mert még visszavárlak téged
[Natív]
Én ellene tennék, tudom mást nem is érek
Hogyha magam ellen küzdök, más világban élek
És félek, azoktól a kritikától, amit mindennap elviselek
És ez a beat nyugtat meg engem, hogyha magam ellen tennék
Nyugtatva sírok, és ha mindig veled lennék
Mindig azt súghatnám füledbe, csakis azt mit érzek
Hogyha hallani szeretnéd, hidd el lelkedig elérek
És arcképed, szívemre festve egy emlék lesz
Bennem él a gonosz, és most ő is érted felvértez
Elég ez a szó, hogy szeretlek és sietsz
Nekem hogyha elmész, elfutsz előlem, mondd meg ki lesz
Nekem, hogy most gondolatok kergetnek és úgy érzem kiállok
Ha nem én nyerek meghalok, és segítségért kiálltok
És fogd meg a kezem, és rántsd el, hogy egy szót
Amit kimondtál, vége mert meguntál, mert ez jó
Elvigyen magával, én is elmennék, hogyha kezed elengedné kezem
És nem lesz már jobb nap, a halál percénél csak egy csókot, ha kérnél
Megbocsájtanám mindet, amit nálam elértél
És felsír egy zongora, felsír a lelkem
Hogyha megbántad a szavad, fogd meg két kezem
Egy percre, egy percre érezd azt még ma
Hogy felsír egy zongora, egy üres sziréna
[refrén]
Életének 84. évében elhunyt Tamás László, az Echo együttes egyik alapítója, dobosa és dalszövegírója.
Tamás Lászlót augusztus 9-én, szombaton érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Tamás László 1941-ben Nagykanizsán született, ahol már gimnazista korában elkezdte zenei karrierjét. Az Echo együttest 1962 elején a gépészmérnöki egyetemi karon tanuló hallgatótársaival, Markó Józseffel és Szilvássy Zsolttal együtt alapította. Kezdetben kizárólag zenekari számokat játszottak, majd Pósa Ernő, később Varannai István is csatlakozott a zenekarhoz énekesként.
Az Echo együttes igazán sikeres felállása 1966-ban jött létre, ekkor született meg a legtöbb Echo-dal, amelyekben Varannai István zeneszerzőként, Tamás László szövegíróként működött közre.
Az Echo az egyetemi Gépészklub mellett rendszeresen fellépett a Kapás utcai Táncklubban, valamint az Országház étteremben.
Legismertebb számuk a Gondolsz-e majd rám?, amelynek szövegét Tamás László, zenéjét Varannai István írta. A Hanglemezgyár 1967 őszén adta ki a dalt, amely szinte azonnal a slágerlisták élére került és idővel igazi örökzölddé vált Magyarországon és a környező országokban egyaránt.
Az együttes romániai vendégszereplésén a román hanglemezgyár is felvett és kiadott egy négyszámos kislemezt, amelyen szintén szerepelt a Gondolsz-e majd rám? című szám.
Tamás László életének nagy szenvedélye a zene volt, amely mellett sikeres gépészmérnöki karriert is befutott.
