|
|
|
| Előadó: | T. Danny |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Telegdy Dániel |
|
LehoLegacy |
|
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Megjöttem gyalog
Karok az égben, születnek dalok
Sokan gondolják, hogy nagyképű vagyok
Mert a negatívakra telibe szarok
Ára volt ennek, a szívem is sajog
Nem véletlen, jönnek-mennek a csajok
Próbálom kizárni, várnak a fanok
És minden este a színpadon meghalok
Minden zenében egy darabot hagyok
Magamból, hogy így tűnjenek el a bajok
Örülök, ha tetszik valakinek
De én keveset kapok, és túl sokat adok
Kaptam pofonokból kicsit és nagyot
Elítélik, amit csinálok és ahogy
Sokszor lőttem már az életben bakot
De itt vagyok mégis, bírom az iramot
Démonok vesznek körbe, nem angyalok
Egyre több embernek mondom, hagyjatok
Elmenekülnék, én ezen agyalok
De nem megy, tele van velük minden sarok
Akik utálnak, általában azok
Szerint lopom a szöveget, az alapot
Nem kell emeljenek nekem kalapot
De tiszteljék, amit az asztalra rakok
Egyedül jöttem, és egyedül dzsalok
Elértem valamit, szerintük csalok
Utálnak engem, de szimplán csak vakok
Nem látják, hogy sokak életére hatok
Szúrom a szemüket, mindenki nyafog
Azt hiszik, majd a kommentjük visszafog
Magamnak korlátot soha nem szabok
Már biztos legenda leszek, ha meghalok
Nem vagyunk egyformák
A zenéim az életem elmondják
Utálnak, de itt vagyok, majd megszokják
Addig a húszasok a könnyeim elmossák
Ezt a zenét is csak azért írtam
Mert elegem van már
Nem tudom, mit hallottál rólam
De elmondom még egyszer
Hogy én nem vagyok sztár
Tényleg, ha nem köszönök neked
Akkor utálod a zenémet? Oh, milyen kár
Van egy rossz hírem a számodra, testvér
A zsebemben slágerből van még egy pár
Hirtelen mindenki mekkora haver
Hirtelen mennyi lett a kamu vaker
Azt mondják, ott lesznek nekem, hogyha kell
Jár a szájuk, hogy semelyik nem hagy el
Régen is ezt mondtátok, az időmet elloptátok
Bepróbáltok, de nem jól álltok
Húzzatok innen, és megbocsájtok
Sokan nem hittetek bennem
De megmutatom mindenkinek itt végre
Valójában mire vagyok képes
Minden második azt gondolja magáról
Ő itt a legnagyobb
De a zenéje közben még mindig rémes
Én elkiálthatom magamat, hogy elértem
Amit akartam, a siker egyszerre keserű és édes
Elengedem, elfogadom és inkább élvezem az egészet
Ameddig lehet, mert tudom azt, hogy véges
Dolgoztam én már nem keveset
Sokan azt várják, hogy elesek
Tudom, szúrja a szemetek
22 évesen több milliót keresek
Nem jársz jól velem, hogyha gáz van
Próbálkozhattok kábé százan
Készenlétben a fegyvertáram
Hey Siri, mutass jobbat nálam...
Nem vagyunk egyformák
A zenéim az életem elmondják
Utálnak, de itt vagyok, majd megszokják
Addig a húszasok a könnyeim elmossák
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
