Ott voltam a szobában akkor, az első nap
és láttalak, mint egy ártatlan,
fejléctelen, tiszta lap
Az első sorokat otthon írta rád a birodalom
Emlékszem, hogy mosolyogtál
mikor elnyúltál a takaródon
Tudtam, hogy lapozni nekem is kell
Mert újabb fejezet indult el
S tudtam, felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkőzik a félelemmel,
mert elmész, ha nem is engedlek el
Én voltam a legelső, akinek neve volt
S aki a világképedbe gyakran
fekete tussal belerajzolt
Mind róttuk a vonásokat ott a szobaajtón
s nőttük ki a meséket és a
játékokat oly belenyugvón
S tudtam, hogy lapozni mindig kell
Ha újabb fejezet indult el
S tudtam, felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkózik a félelemmel,
mert elmész, ha nem is engedlek el
Nem adtam én sosem vagyont vagy tudományt
S nem is én fogom a végén
kiállítani a bizonyítványt
De a véremet adtam s bármikor még adom, ha kell
S fura, de fizetsz is érte azzal,
hogy egyszerűen létezel
S tudom, hogy lapozni most is kell
Mert újabb fejezet indult el
S tudtam, felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkózik a félelemmel,
mert elmész, ha nem is engedlek el
Egyszer felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkózik a félelemmel,
De mondd, ugye soha nem veszítelek el
Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg Budapesten az országos Beatles találkozót. Az esemény június 16-án lesz az óbudai Kobuci Kertben, a találkozó fővédnöke Nick Wass, akinek vezetésével idén Angliában megtalálták Paul McCartney elveszettnek hitt első basszusgitárját.
Az országos Beatles találkozó házigazdája ezúttal is a Bits, a legautentikusabb hazai Beatles tribute zenekar, amely kétszer is színpadra lép: előbb a gombafejűek idén 60 éves lemeze, A Hard Day's Night dalait adja elő élőben, majd az esemény zárásaként a Beatles-életmű legismertebb darabjait játssza el korhű hangzással.
A rendezvény vendégfellépője az Uncle Parrot Lonely Heart Club Band lesz, amely 17 órakor a programot indítja.
- Óriási megtiszteltetés, hogy idén elfogadta meghívásunkat és részvételi szándékát is jelezte Nick Wass, akinek vezetésével idén megtalálták Paul McCartney elveszett legendás első basszusgitárját, amely az első Beatles albumokon hallható. Nick sok izgalmas részletet fog megosztani a kalandos történetről és válaszol a rajongói kérdésekre is" - mondta Derecskei Zsolt, az országos Beatles találkozó főszervezője, a Bits tagja.
Az ex-Beatle Höfner basszusgitárját egy furgonból lopták el 1972-ben, a hangszerre több mint ötven ével később egy sussex-i ház padlásán akadtak rá a hangszer megtalálására Lost Bass néven szerveződött projekt munkatársai. A basszusgitárt McCartney még a Beatles világhírűvé válása előtt, 1961-ben vásárolta Hamburgban, ahol a csapat hónapokon át különböző éjszakai klubokban zenélt. A hangszer végig kísérte pályafutását a Beatles-ben, olyan daloknál használta, mint például a Love Me Do vagy a She Loves You.
Mint utóbb kiderült, a Höfner 500-ast a tettesek annak idején eladták egy pub bérlőjének, a hangszer ezután került Sussex-be, ahol évtizedeken át pihent egy családi ház padlásán. A hangszer ma többet ér, mint az eddigi rekordösszeg, amelyet árverésen hangszerért fizettek: ez Kurt Cobain gitárja volt, amelyért 2020-ban 6 millió dollárt fizettek. A június 16-i országos Beatles találkozón a Kobuci Kertben lesz dalkitalálós kvízjáték is, a győztesek értékes ajándékkal gazdagodnak. Egy eredeti Höfner Beatles basszusgitár is gazdára talál a rendezvény szakmai támogatója, a világhírű Höfner Guitars felajánlásával. A rendezvényre a 6 év alatti Beatles-rajongóknak díjmentes a belépés.
Fotó: The Bits