dalszöveg, előadó kereső
Dalszöveg, előadó kereső
előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Tartalom
Neveletlen dalszövegei
Ébredj fel
Egyszer hozzám bújsz
Hiába kattogtatom (gázkonvektor blues)
Minden seb
előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Hírek
Hírek

„Hagyni kell a szemünket pihenni, és az agyunkat alkotni” – megjelent a 19. lemez az Animal Cannibals-től

           

 

 

35 év után is akadt bőven mondanivalója hazánk meghatározó rap duójának, az Animal Cannibalsnek, mely a szó legszorosabb értelmében számvetése eddigi munkásságának és annak a bűvös matematikának, amiben egyszerre a múlt és a jelen találkozott össze. Ez ugyanis a ’19’ című, 19 új dalból álló tizenkilencedik stúdiólemez, a klasszikus hiphop és modern hangszerelés találkozása. Ami pedig a jövőt illeti, ott is nagy szerepe lesz még ennek az anyagnak, hiszen 


a Magyar Zene Házában november 9-én albumbemutató koncertjükkel teszik fel az i-re a pontot.

 

Animal Cannibals-dalszövegek itt.


„Az első lemeznél könnyű dolgunk volt, hisz akkor már 5 éve gyűltek a dalok. Közel 100 gyerekkori szerzeményünk közül 19-et alakítottunk profi cuccá a debütáló korongon. A mostani albumra is már évek óta készülnek a zenék és a szövegek. Van, amit közel 10 éve kezdtünk el. 


Viszonylag szigorúak vagyunk magunkhoz, mert mind a téma választás, mind a dalban szereplő szövegek és még a zene sem ismétlődhet nálunk. Nem szeretnénk olyan előadókká válni, akik mindig csak ugyanazt fújják. 


Elég kreatívnak érezzük magunkat ahhoz, hogy olyanokról szóljon a dal, amiről még senki sem írt. Az albumot 2024-ben vettük fel és, ahogy az első lemezünknél, most is Deseő Balázs volt a zenei producer” – mesélte Dósa Richárd, alias Ricsipí visszautalva ’Fehéren fekete, feketén fehér’ debüt lemezükre, mellyel örökre beírták Qka Mc-vel közösen magukat a hazai hiphop történelembe. Ezen a kiadványon szerepel a „Takarítónő” és a „Yozsefváros” is, melyek mai napig óriási üdvrivalgást váltanak ki a bulizókból, csakúgy mint a később születő slágerek, a „Minden változik” vagy a „Budapest nyáron…”.

 

A páros a hétköznapokra adott emberközeli reflexiói adják ismét az új lemez kötőanyagát, erre a gondolatra és az előadói létük lényegére erősít rá „Ego” című felvételük egy old school hangulatú videóklippel együtt. Ez egyben válasz is arra, hogy mi az oka annak, hogy még mindig érzik magukban az alkotási vágyat.

 

Olyan nem hétköznapi ötlettel is szívesen álltak elő, hogy licitálást szervezzenek mindössze 19 darabot gyártott CD-jükkel.


Hallgasd meg itt.



 

„Igazából fogalmunk sincs, hogy hogyan és miért pattannak ki ezek az ötletek a fejünkből. Valószínűleg köze lehet ehhez annak, hogy imádunk alkotni. Mi próbálunk minél kevesebb felesleges információt bejuttatni az agyunkba. Sajnos, sokan szemetelik tele a fejüket mindenféle haszontalan dologgal. Hívhatjuk ezt kockulásnak, vagy bezombulásnak, de az biztos, hogy hagyni kell a szemünket pihenni, és az agyunkat alkotni. Mert a túl sok input megöli az outputot. A licitálás ötlete is így jött. Nyitott szemmel járunk, de nem vagyunk mértéktelenek a fogyasztást illetően. Észrevettük, hogy a fizikai adathordozókra már nincs több százezres igény, viszont akik gyűjtik, azok a különleges, kis példányszámú dolgokat vadásszák. Nekik szerettünk volna egy 19 darabban limitált, csodálatos CD-t legyártani. A nagy többség már úgyis online hallgat zenét. Nem zárunk ki senkit a vadiúj Kannibál élményből, hiszen bárki ingyen meghallgathatja az egész lemezünket október 19-től” – árulta el Qka Mc, azaz Koller László.

 

Óriási siker volt 2023-ban, amikor mindössze három nap leforgása alatt az Animal Cannibals ’Best of 1’ és ’Best of 2’ című színes, limitált szériájú, 1000 példányszámú bakelitjei mind elfogytak. A kannibálok ekkor ismerték fel, hogy a fizikai formátumokra még mindig van igény, csak egy kicsit átíródtak az évek során a zenefogyasztási szokások.

 

November 9-én 19 órától lesz egy különleges zenekaros koncert a Magyar Zene Házában, ahol az ellátogatók ízelítőt kapnak az új lemezből. Többek közt itt is lehet majd személyesen licitálni. Jegyek kaphatók itt. A licitálható darabokért pedig látogassatok el a csapat Facebook oldalára.






Fotók: Animal Cannibals

Kiemelt Híreink

A Sakkolimpia hivatalos dala - 2024. szeptember 10-23

Adományozás