|
|
|
| Előadó: | Carson Coma |
|---|---|
| Album: | IV |
| Megjelenés: | 2023 |
| Hossz: | 5:11 |
| Szövegírók: | Keressük a szövegírót! |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Feldobom a követ, az ráesik a fejemre,
New York-ban jut eszembe Ady Endre,
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót,
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót.
Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne,
De én nem szakítok, tizenhat éve,
Beszélni róla nem fekete mágia,
Mégsem elég az a párterápia.
Szívd csak a cigit, azt hiszed segít?
Ki magával harcol az mindig csak veszít,
De a szakadékok az értékrendben,
Nem szűkülnek attól, hogy ‘értem, rendben.’
Tudtam, hogy sírni fogsz, lassan tipikus,
Mindig ez van, ha én vagyok kritikus,
Megafonba üvöltöd az igazságod,
Míg a végén te is valóságnak látod.
Lehet, hogy seggfejség, hisz befogadtál,
Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál,
Éjszaka, hogy levegőt kapjak,
Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak.
Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek,
Más emberekben téged kereslek,
Ha mégis két eletem volna,
Az egyik csak rólad szólna.
Feldobom a követ, az ráesik a fejemre,
New York-ban jut eszembe Ady Endre,
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót,
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót.
Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne,
De én még itt lakom tizenhat éve,
Kétezerhét, nulla, hat, tizennyolc,
Kelet-Európa, felső polc.
Haragszol? lassan tipikus,
Mindig ez van, ha én vagyok kritikus,
Utcai harcos orcán fintor,
Ki fogod sípolni hogy ***?
Mikor az ember strómanként viccel,
Mandinerből a gyűlölet spriccel,
Csak a négy-hat meg a hat-három,
De ne kelljen már útlevél kifele a határon.
Lássuk be, ez egy kicsikét toxik,
A maszkulinitásod szertefoszlik,
Disznóvágás, nepotizmus,
Pálinkagőzös hedonizmus.
A plakátról bámul vissza rád egy stock fotó,
Itt még a csecsemő sem ingyen mosolyog,
És ha van pénz, az sem ér semmit,
Itt pénzzel is sikerül szegénynek lenni.
Mogorva emberek a kisboltban,
Te meg máris érzed a gyomrodban, hogy
Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád,
Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád!
Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma
Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma
Tudom, hogy seggfejség, hisz befogadtál,
Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál ,
Éjszaka, hogy levegőt kapjak,
Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak.
Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek,
Más országokban téged kereslek,
Ha mégis két életem volna,
Az egyik csak rólad szólna.
Feldobom a követ, az ráesik a fejemre,
New York-ban jut eszembe Ady Endre,
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót,
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót.
Ahogy az ember megöregszik,
Rohadt kínos, kicsit mégis tetszik,
A puszta tény, hogy Ady Endre
Remekül rímel a 'the end'-re.
Mondjad, Atikám!
MOMkult, 2024.10.10., 20 óra
Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.
„József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte”
– írja róla naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből merít Vecsei H. Miklós, innen próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit.
A darab 2018 óta fut a Vígszínház repertoárján, amelynek utaztatható verziójában a Platon Karataev frontembere, Balla Gergely is szerepel.
Vecsei H. Miklós (qjúb)
Balla Gergely (platon karataev)
Az előadás hossza 110 perc szünet nélkül.
Fotó: Vecsei H. Miklós x Balla Gergely x MOM Kult
