dalszöveg, előadó kereső
Dalszöveg, előadó kereső
előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Tartalom
Tuza Róbert dalszövegei
A patak mindkét partján
Csodák vannak még (ft. Dé Ness)
Hírek
Hírek

TUDÓSÍTÁS: Tünet Együttes x AGAVOID x Égjárók

Hajógyár x A38 – Zene x Tánc-estMájus utolsó keddjén a dallamok ismét testet öltöttek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállították a Hajóra.

 

 

Az este első fellépője Szlimmy és Yrodi voltak, akik az Égjárók névre keresztelt projektjükkel érkeztek a Hajó fedélzetére. A Grosskidz trapcsapatból is ismert előadók az első, Napfény-Kísérlet című albumukon egy új oldalukat mutatják be, többek között erről is meséltek a közönségnek. Az első single-jüket 2021-ben vették fel és meg is jelentették, majd megjelent a fenti nagylemez. A közös munka első lépései kapcsán elmesélték, hogy Balázs – saját bevallása szerint – csekély tudására építették a munkát, s még nagyon az út elején tartanak, de ahogyan fogalmaznak: 

 

 

– Minden pillanatát élvezzük, most is dolgozunk egy szólólemezen. Van egy szólóprojektem Szlimmy néven, amellyel a Kikeltetőben is részt vettem – mondja Balázs.

 


 

Nagyon friss formációról van szó, minden, ami zenei pályának nevezhető még előttük áll, így nehéz lehet beszélni magukról, ez tény. Grecsó Zoltánnak sem lehetett könnyű dolga a kérdező szerepében, de ebben az esetben nem is az a lényeg, hogy hosszasan beszélgessenek egymással. Az a fontos, hogy újabb és újabb formációk fejlődnek ki a hazai zeneiparban. És ahogyan ez a Hajógyár-esteken hagyomány: a fiatal, feltörekvő formációknak adnak lehetőséget a bemutatkozásra, s igyekeznek lendíteni a kezdődő karrierjükön.

 



 

Az AGAVOID volt az este második fellépője és interjúalanya. Több dalt is előadtak, amely ugyan egy esti hangulathoz remekül illeszkedik, de ha úgy tekintünk erre a mini-koncertre, mint egy beszélgetést felvezető performanszra, hosszúra nyúlt és inkább andalító volt, mint arra késztetett, hogy az elkövetkezendő egy órában is figyeljem az események alakulását a színpadon. 




 

 

A zenekar 2015-ben kezdte el bontogatni a szárnyait, és még abban az évben be is jutottak a Kikeltető tehetségkutató döntőjébe. A Puskás Dalma, Huszár Kristóf és Kriska Bálint alkotta formáció egyedülálló képi és hangzás-világával a budapesti zenei élet egyik legizgalmasabb színfoltjává vált az elmúlt évek alatt. A trió az elektronika és az experimentális-pop műfajában érzi otthon magát, de szívesen kísérleteznek, a 2020-ban megjelent második, Stratum című nagylemezükön például a dreampoptól kezdve a trip-hop témákon át egészen a négy-negyedek világába utaztatnak.




 

 

– Fő szegmens a zenénkben a kísérletezés. Eleinte nagyrészt experimentális volt a stílusunk, manapság azonban inkább alapvető tematikák szerint alkotjuk a dalainkat. Az első pár évben azért is volt nagyon dinamikus a projekt, mert minden tag hozta a korábbi években felgyülemlett ötleteit. Azóta pedig egy közös munkává állt össze a szakmai fejlődésünk – mesélte Dalma.

 



 

– Rengeteget változott a személyiségünk a zenekar hétéves pályája alatt. Nagyon sok impulzust összegyűjtöttünk, de ma már sokkal letisztultabb témákkal dolgozunk – tette hozzá az énekesnő-dalszerző.

 

 

– Gyakrabban írok magyar dalszövegeket, melyeket nem gondolok túl. Könnyebben ki tudom fejezni magam az anyanyelvemen, mint korábban – tette hozzá Dalma.




 

 

A formáció a közelmúltban – azzal az igényes experimentális pop-al, amelyet játszanak – nem helyezte előtérbe a koncertszervezést, mert jórészt az alkotói folyamatokra koncentráltak. De június 10-én játszanak a Tilos Maraton pszichedelikus napján.


 


 

Idei terveik között pedig szerepel egy klip, valamint EP-k és single-korongok kiadása. Emellett kollaborálnak előadókkal és remixeket készítenek.

 

 


 

 

Az Agavoid által megteremtett hipnotikus atmoszférában ezúttal a Tünet Együttes kalandozott. A formáció – Szabó Réka irányításával – 2002 óta színesíti a hazai kortárs tánc és színházi életet. A társulatra jellemző, hogy nem hódolnak be a konvencióknak, előadásaikban tökéletesen képesek elmosni a műfaji határokat megteremtve a szöveg, a mozgás, a zene és a vizualitás fúzióját.




 

 

A társulat utolsó fellépésének lehettünk tanúi, hiszen befejezik ezt a típusú tevékenységet, de legalábbis – ahogyan Grecsó Zoltán fogalmazott – hibernálják a Tünet Együttest. Szomorú apropó volt ez az este és szomorú volt a történet is, amelyet Szabó Réka elmesélt: a műszaki egyetemen tanít matematikát és informatikát, de már a kommunizmus idején szerelembe esett a kortárs tánccal. Annak ellenére, hogy akkoriban még tiltottnak számított ez a műfaj hazánkban. Az a 2002-es dátum, amely a társulat origóját jelzi, csak egy dátum. 

 

 

– Organikus folyamatként jött létre a Tünet Együttes, szinte a munka közben. Szeretek műfajkat vegyíteni, ez látszott már az Éjszaka csodái című előadásban is, amelyet Weöres Sándor versére alkottunk – vallotta Réka visszatekintve a kezdetekre és a fejlődési ívre.

 

 

Ilyen szürreális világok megteremtése során, Réka és Dániel közös munkájának köszönhetően fejlődött ki a formáció lénye. Fizikai színház, a technológiával való  együttműködés és a táncművészet különböző műfajainak keverése, a szöveg, a képzőművészet, a matematika és a mozgás mindenféle formája – ezek együtteséből alakult ki a Tünet Együttes.




 

 

Réka olyan érzékletesen és szenvedélyesen, ugyanakkor mérhetetlen higgadtsággal beszélt az együttes fejlődési ívéről és produktumairól, hogy lehetetlen volt nem a színpadra szegezni a tekintetem és elkeseredetten nyugtázni, hogy akkor fedeztem fel magamnak a Tünet Együttest, amikor feloszlanak. De azért keserédes is az érzés, mert legalább az utolsó fellépésen ott voltam és hallottam az alkotókat erről a rendkívül komplex művészeti folyamatról beszélni. 

 

 

Nagy sikernek örvendett korábban az A létezés eufóriája című film kapcsán készült munkájuk. Ezzel kapcsolatban Szabó Réka elmondta,  hogy újra játssza majd a filmet a Toldi Mozi, így aki szeretné, filmszínházi keretek között is megtekintheti.




 

 

– Álom és szerelem volt, amit a Tünet Együttessel csináltunk. Mégsem sikerült nem megkeserednem – révedezett Réka a formáció művészeti vezetője.

 

 

– Húszéves működést lezárni nem lehet egyik napról a másikra. Amikor azonban eldöntöttük, hogy vége, az igazán felemelő érzés volt. Mert a mi kezünkben volt az irányítás. Ugyanakkor ennek következményei vannak, hiszen az életünk rendkívül fontos részét zárjuk le. Olyan dolgokat veszítünk el, amelyeket most még elképzelni sem tudunk. Reménykedve tekintek a jövőbe, de szomorú is vagyok – fogalmazta meg érzéseit Szász Dániel táncos.

 

 

Vajon milyen lehetett Réka személyisége akkor, amikor még hihetetlen energiával dolgozott a formációért, ha még így, ma – saját bevallása szerint megkeseredett állapotában – is olyannyira magával ragadó élmény őt hallgatni?

Az egyik legnagyobb élmény volt az eddigi Hajógyár-estek történetében. Azáró performanszban pedig Grecsó Zoltán – aki maga is táncos – is részt vett, ez még különlegesebbé tette az utolsó produkciót a hajó gyomrában.

 

 

Június 13-án búcsúzik a Tünet, a részletekről itt lehet tájékozódni.


 

 


 

 

Grecsó Zoltán vendégei ez alkalommal is mindent megtettek, hogy a lehető legjobban demonstrálják a zene és mozgás szimbiózisát, ugyanis a két formáció a táncművészekkel kiegészülve több rögtönzött performanszt is bemutatott jelenlévőknek.

 

 


 

 

Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

 

 

Az eseményről előzetesen itt írtunk beharangozót.


 

Az estét itt tudod visszanézni.


 

 

Fotók: Hajógyár hivatalos