54 zenekar • 7 évtized • 3 nap
Tribute Maraton 2025 – Vagyis jön az ország eddigi legnagyobb tribute találkozója
2025. június 6-7-8., Mátra, Sástó
„Tegye fel a kezét, aki vágyik rá, hogy élőben láthassa az ABBA-t, vagy tomboljon Jim Morrison mikrofonja előtt, de behelyettesíthetjük nyugodtan bármelyik örökzöld legendával a képletet.
Jó belefeledkezni az álmodozásba, hogy mi lenne, ha csak egy estére is, de fel lehetne támasztani ezeket a zenekarokat? Talán valami ilyesmi vágy sarkallta az első komolyabb „utánzókat”, hogy tiszteletzenekarokat alapítsanak.
Így hallhatjuk akár ma is élőben Elvis Jailhouse Rockját, vagy éppen a Guns ’n Roses Paradise cityjét, a zenegépen innen, és a Youtube-on túl is..
„ - kezdődik a Rockstar Magazin pár hónappal ezelőtti cikke, ami nagy fába vágva a fejszéjét, a tribute-jelenséget igyekszik megfejteni.
A különleges zenetörténeti fejezet, mármint a mai napig tartó »tribute-özés« amúgy még bőven a hatvanas évek közepén indult, a világ legelső tisztelet zenekara pedig, a minnesotai The Buggs lett – nekik egyetlen céljuk volt úgy hangzani, és úgy létezni, mint maga a Beatles..
Persze a hazai beat generációt sem kellett félteni, hiszen nem csak a Hungáriának volt teljes korszaka, amit a négy gombafejnek szentelt, a ’90-es évek Beethoven zenekara például magyarra fordítva játszotta a Beatles slágereit.
Mégis hiába tekint a műfaj, vagyis az utánzás művészete már ilyen sok évtizedes múltra , a mai napig érdemes beszélgetni róla, kinek mit jelent a tribute szó. Megkérdeztünk hát a közelgő Tribute Maraton fellépői közül párat, ők hogy látják a dolgot:
"Rajongóktól rajongóknak", szoktam mondani a koncertjeinken
Ugyanis számomra a tribute nem más mint egy nagyon magas fokú kapcsolódás, az adott zenekar felé. Az én esetemben a Motörhead volt az, ami csikó rocker korom óta teljesen áthatott, meghatározta a zenei ízlésem, és a zeneiségen túl Lemmy aranyköpései és ironikus, szarkasztikus humora is magával ragadott.
Így lettek ezek a dalszövegek érzelem és időkapszulák egyben, amiket eszméletlen nagy megtiszteltetés és kihívás tovább éltetni. Szigorúan mint alázatos rajongó, de a lehető legőszintébb örömmel. Másképp ez nem jön át..
– kezdte Tóth Ákos, a Mürderhead énekese. Tőle a Scary Guyz-ból ismert Guoth Zalán vette át a szót: Nekem a Metallica olyan dolog, ami egyfajta közösséget teremt akár a zene, a szöveg vagy ezek kombinációja által, az ezekhez a pólusokhoz vonzódó egyének között. Az pedig, hogy ezt a közös élményt egyfajta celebrálás-szerű keretek között irányíthatjuk és juttathatjuk el az üzenetet minél több rajongónak, a bennem élő egykori kisgyerek legnagyobb álmát teljesíti be próbáról-próbára, koncertről-koncertre, és ezért végtelenül hálás vagyok.
A The Cure tribute énekese, Kisduda Árpi is hasonló utat jár be minden egyes bulin: Kicsit belebújhatunk annak a példaképnek a bőrébe, akinek a zenei hatásán felnőttünk, hogy újra és újra átélhessük, milyen lehetett ekkora legendaként a pódium túloldalán állni. Kell ennél több?
Egyetlen kérdés maradt: szeretnél egy hosszú hétvégén át világsztárokat hallgatni?
Most itt a lehetőség: félszáz zenekar idézi meg a nagy elődöket Észak-Magyarország egyik legszebb helyszínén, a Mátra lábánál, Sástón. Három napon át dübörögnek majd többek között az AC/DC, a Rolling Stones vagy éppen a Nirvana slágerei, na meg 51 másik, abszolút megkerülhetetlen ikon kedvenc trackjei: június első hétvégéjén érkezik a Tribute Maraton fesztivál.