Előadó: | Children of Distance |
---|---|
Album: | Csapó kettő |
Megjelenés: | 2007 |
Hossz: | 0:00 |
Szövegírók: |
Somogyi Péter (Horus) Ács Róbert (Carp-E) Nyári Roland (Shady) Ács Róbert Nyári Roland Somogyi Péter |
Keressük a zeneszerzőt! | |
Kiadó: | szerzői kiadás |
Stílus: | Keressük! |
Címkék: | Keressük! |
1.Versszak (Horus)
A semmi közepén, az üveghegyeken túl,
Túl a nagy tengeren egy kis malac túr.
Született valaki, nem tudta hová került,
Az orvosok arca is mosolyra derült.
A pólyából két nagy fül mi kilátszott,
Ordítottam, valami akkor is bántott.
Tudtam, hogy nem jó helyre kerültem, de láttam,
A szarból kell majd felépítenem váram.
Nőttem, nőttem, faltam az éveket,
Okoztam a szüleimnek kellemetlen perceket.
Felnőttem, na de megállj!
Megmutatom magamat, megjöttem!
Itt állok csapatban, mikrofon a kézben,
Három táj fenegyereke teljes egészben.
Bajban, vészben, együtt a tengeren
Evezünk a tutajunkon ismeretlen vizeken.
A semmiből jöttünk, talán arra is tartunk,
De bízom nem így van, na hadd halljuk!
CoD, itt a bandám,
Ha veletek vagyok, a nap vigyorog rám.
Bolondos dallamok a csillagok ölén,
Nem egyedül állok már a világ közepén.
Ez az én csapatom, ne feledd te se,
Rosszul gondolod, ez nem csak egy mese!
Refrén (Horus)
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Tetszik vagy nem tetszik itt vagyunk barátom,
A távolság fáj, de mi átugrunk a gáton.
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Míg itt vagyok addig mi a szívemen a számon,
Nagyot vállaltam, de még élek nem bánom.
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Három szív most száll fel az égig,
Kapaszkodj belénk, mi kísérünk végig.
2.Versszak (Shady)
Megjöttem csupaszon, elkísér kukacom,
Ha többet nem utazom, lesz egy kis kupacom.
De hogy ne legyen unalom, az okosságot ugatom.
Mondandóm tudatom rímekkel nem fukaron.
Partin és mulatón az időmet múlatom,
Az új utat mutatom, hogy túlláss a Tupac-on.
A bulizás a jutalom, a lábakon nincs uralom,
A pörgés lesz úrrá hölgyeken és urakon.
Nem árulok el vele nagy titkot,
Hogy a CoD nem pop, hanem hip-hop.
Szállnak a szavak, a rímek, a betűk,
Hallgatni arany, figyeld a síró hegedűt.
Nem vagyok egyedül, a kiscsapatom összejött,
Rohadt távol egymástól, de a zene ami összeköt.
Barátot szerencse hoz, szükség próbál,
Megmentenek, mikor a hóhér kötelet lóbál.
Sokszor nem értem, de valamit elértem,
Anyu, apu, itt vagyok, figyeld a zenében!
Még a kabalababámnak is könnycsepp a szemében,
A fene se tudja, hogy még mivel tetézem.
Magányos estéken a párnámat becézem,
A legkisebb fiúnak nem ez volt a mesében.
Ha csak álmodozom, az életet lekésem,
Sok minden múlik a reggeli kelésen.
Refrén (Horus)
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Tetszik vagy nem tetszik itt vagyunk barátom,
A távolság fáj, de mi átugrunk a gáton.
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Míg itt vagyok addig mi a szívemen a számon,
Nagyot vállaltam, de még élek nem bánom.
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Három szív most száll fel az égig,
Kapaszkodj belénk, mi kísérünk végig.
3. Versszak (Carp-e)
Egy könyv, egy sor, egy mondat, egy dallam,
Egy álom, egy mese, én mind ezt akartam.
Egy zene, egy ütem, egy rím, csak egy érzés,
Ez ellen hidd el nekem nincsen kiképzés.
Bíztam benne, hogy ez lesz az esélyünk,
Amit csak szeretnénk majd mindent elérünk.
Egy szó, a távolság már a csapatunk része,
Már ő is beleszőtte magát ebbe a mesébe.
Esélye csak akkor van ennek az egésznek,
Ha súlyát egyszer te is megérzed.
Mert ebben a mesében mi vagyunk a hősök,
Három jó barát, és nem csak ismerősök.
Ez itt nem álom, ez az életünk hallhatod,
A lemezen a zenének a barátság tart bakot.
Nem maradt másom, csak ahogy a vásznon
Lepereg előttem és nem lesz már barátom.
És tudom, ha feladnám nem maradna semmi,
Így nem kéne feledni és az értelmet keresni.
Csak maradna egy dal, amit érdemes szeretni,
És szólna értem, azért, hogy bizonyítsa énem,
Hogy bizonyítsa, amit csak tudtam elértem
Nem kellett kérnem és most sem kell tennem,
Hogy bocsáss meg, mert én az álmom követtem,
Egy mese amit élek, ne álmodd meg helyettem!
Refrén (Horus)
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Tetszik vagy nem tetszik itt vagyunk barátom,
A távolság fáj, de mi átugrunk a gáton.
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Míg itt vagyok addig mi a szívemen a számon,
Nagyot vállaltam, de még élek nem bánom.
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet melynek a végét nem látom.
Három szív most száll fel az égig,
Kapaszkodj belénk, mi kísérünk végig.
Az énekesnő hamarosan világkörüli turnéra is indul! A HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR Észak-Amerikában startol szeptemberben, a produkció 2025-ben Európában és Ausztráliában is látható lesz.
Megjelent Billie Eilish várva várt harmadik stúdióalbuma, a HIT ME HARD AND SOFT, a Darkroom/Interscope Records gondozásában.
A többszörös Grammy- és Oscar-díjas szerzőpáros, Billie Eilish és FINNEAS pályafutásuk során az eddigi legizgalmasabb mérföldkőhöz értek a HIT ME HARD AND SOFT megjelenésével: olyan sokszínű albumot tártak elénk, amely dalai meglepően különböznek, mégis tökéletes harmóniában építkeznek egymásra. Az LP az érzelmek teljes spektrumába repíti, és különböző műfajokon áthidaló utazásra invitálja a rajongókat, ezért az élményért pedig érdemes az elejétől a végéig, teljes egészében meghallgatni a korongot. A HIT ME HARD AND SOFT pontosan olyan hatást kelt, amelyet a cím is sugall: a szövegek és a hangzásvilág keményen és lágyan ütnek egyszerre, nem várt módon mossák össze a műfaji határokat, valamint a trendekkel is erősen szembeszállnak. Billie ezúttal is testvérével készítette új albumát Los Angelesben, és ahogy már megszokhattuk tőlük, ismét FINNEAS látta el a produceri feladatokat.
A megjelenést különleges albumhallgató események előzték meg: 16 000 rajongó a brooklyni Barclay Centerben, 13 500 fan pedig a Los Angeles-i Kia Forumban élvezhette Billie Eilish újdonságát.
A HIT ME HARD AND SOFT már minden digitális platformon elérhető, a hamarosan boltokba kerülő fizikai formátumok pedig 100%-ban újrahasznosítható anyagok felhasználásával készültek.
HIT ME HARD AND SOFT
SKINNY
LUNCH
CHIHIRO
BIRDS OF A FEATHER
WILDFLOWER
THE GREATEST
L’AMOUR DE MA VIE
THE DINER
BITTERSUITE
BLUE
HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR - NORTH AMERICA*
Sun Sep 29 – Québec, QC – Centre Videotron
Tue Oct 01 – Toronto, ON – Scotiabank Arena
Wed Oct 02 – Toronto, ON – Scotiabank Arena
Fri Oct 04 – Baltimore, MD – CFG Bank Arena
Sat Oct 05 – Philadelphia, PA – Wells Fargo Center
Mon Oct 07 – Detroit, MI – Little Caesars Arena
Wed Oct 09 – Newark, NJ – Prudential Center
Fri Oct 11 – Boston, MA – TD Garden
Sun Oct 13 – Pittsburgh, PA – PPG Paints Arena
Wed Oct 16 – New York, NY – Madison Square Garden
Thu Oct 17 – New York, NY – Madison Square Garden
Fri Oct 18 – New York, NY – Madison Square Garden
Sat Nov 02 – Atlanta, GA – State Farm Arena
Sun Nov 03 – Atlanta, GA – State Farm Arena
Wed Nov 06 – Nashville, TN – Bridgestone Arena
Fri Nov 08 – Cincinnati, OH – Heritage Bank Center
Sun Nov 10 – Saint Paul, MN – Xcel Energy Center
Mon Nov 11 – Saint Paul, MN – Xcel Energy Center
Wed Nov 13 – Chicago, IL – United Center
Thu Nov 14 – Chicago, IL – United Center
Sat Nov 16 – Kansas City, MO – T-Mobile Center
Sun Nov 17 – Omaha, NE – CHI Health Center Omaha
Tue Nov 19 – Denver, CO – Ball Arena
Wed Nov 20 – Denver, CO – Ball Arena
Tue Dec 03 – Vancouver, BC – Rogers Arena
Thu Dec 05 – Seattle, WA – Climate Pledge Arena
Fri Dec 06 – Seattle, WA – Climate Pledge Arena
Sun Dec 08 – Portland, OR – Moda Center
Tue Dec 10 – San Jose, CA – SAP Center at San Jose
Wed Dec 11 – San Jose, CA – SAP Center at San Jose
Fri Dec 13 – Glendale, AZ – Desert Diamond Arena
Sun Dec 15 – Inglewood, CA – Kia Forum
Mon Dec 16 – Inglewood, CA – Kia Forum
Tue Dec 17 – Inglewood, CA – Kia Forum
HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR - AUSTRALIA
Tue Feb 18, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Wed Feb 19, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Fri Feb 21, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Sat Feb 22, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Mon Feb 24, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Tue Feb 25, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Thu Feb 27, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Fri Feb 28, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Tue Mar 4, 2025 –Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
Wed Mar 5, 2025 – Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
Fri Mar 7, 2025 – Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
Sat Mar 8, 2025 – Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR – EUROPE/U.K./IRELAND
Wed Apr 23, 2025 – Stockholm, Sweden – Avicii Arena
Thu Apr 24, 2025 – Stockholm, Sweden – Avicii Arena
Sat Apr 26, 2025 – Oslo, Norway – Telenor Arena
Mon Apr 28, 2025 – Copenhagen, Denmark – Royal Arena
Tue Apr 29, 2025 – Copenhagen, Denmark – Royal Arena
Fri May 2, 2025 – Hannover, Germany – ZAG Arena
Sun May 4, 2025 – Amsterdam, Netherlands – Ziggo Dome
Mon May 5, 2025 – Amsterdam, Netherlands – Ziggo Dome
Wed May 7, 2025 – Amsterdam, Netherlands – Ziggo Dome
Fri May 9, 2025 – Berlin, Germany – Uber Arena
Thu May 29, 2025 – Cologne, Germany – Lanxess Arena
Fri May 30, 2025 – Cologne, Germany – Lanxess Arena
Sun June 1, 2025 – Prague, Czech Republic – O2 Arena
Tue June 3, 2025 – Kraków, Poland – Tauron Arena
Wed June 4, 2025 – Kraków, Poland – Tauron Arena
Fri June 6, 2025 – Vienna, Austria – Stadthalle
Sun June 8, 2025 – Bologna, Italy – Unipol Arena
Tue June 10, 2025 – Paris, France – Accor Arena
Wed June 11, 2025 – Paris, France – Accor Arena
Sat June 14, 2025 – Barcelona, Spain – Palau Sant Jordi
Sun June 15, 2025 –Barcelona, Spain – Palau Sant Jordi
Mon Jul 7, 2025 – Glasgow, UK – OVO Hydro
Tue Jul 8, 2025 – Glasgow, UK – OVO Hydro
Thu Jul 10, 2025 – London, UK – The O2
Fri Jul 11, 2025 –London, UK – The O2
Sun Jul 13, 2025 – London, UK – The O2
Mon Jul 14, 2025 – London, UK – The O2
Wed Jul 16, 2025 – London, UK – The O2
Thu Jul 17, 2025 – London, UK – The O2
Sat Jul 19, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Sun Jul 20, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Tue Jul 22, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Wed Jul 23, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Sat Jul 26, 2025 – Dublin, Ireland – 3Arena
Sun Jul 27, 2025 – Dublin, Ireland – 3Arena