|
|
|
| Előadó: | Ghymes |
|---|---|
| Album: | Koncert |
| Megjelenés: | 2003 |
| Hossz: | 12:01 |
| Szövegírók: |
Fekete István |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | EMI Music |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
(Előadja: Rudolf Péter):
Olyanok ilyenkor a csillagok,
mint az álmos gyerek szeme.
Kicsit hunyorognak,
és még nem tudják: sírásra vagy
nevetésre nyíljanak-e, vagy aludjanak tovább.
Hát, csak pislognak.
Enyhe az idő,
a szél csak a kerítések mellett lézeng,
ámbár elég hűvösen.
Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem,
és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón,
inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó, néhol az se.
Néhol csak árnyak járnak,
néhol kis lámpások imbolyognak,
és mutatják, hova kell lépni,
ámbár hiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét...
... a tegnap gondja, mintha aludna,
a mai még nem ébredt fel, s a falu
csak tiszta önmagát viszi hajnali misére.
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.
A külső mozgás befolyik a templomba,
és megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár,
s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik
a várakozástól, felkiált az időtlen vágy:
„Harmatozzatok, égi Magasok...”
Mise végére egészen bemelegedett a templom;
majdnem otthonos lett, legalábbis így érezte ezt
Baka Máté az alszegből,
de így érezte Hosszú Illés is – ugyanonnan –;
ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen
vannak, aligha érezték volna.
Nagy harag volt ugyanis a két öreg között,
kitartó, régi harag, formája sem volt már,
nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony,
mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva
a fához.
És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom.
Az ajtóban még mozgás van, hát csak ülnek,
sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb.
Illés nem szereti a tolongást, de egyébként is ráér.
Fél szemmel odasandít Mátéra, hogy mozdul-e már,
de Máté nem mozdul...
Amilyen kutya konok ember volt világéletében
– gondolja Illés –, azt akarja, hogy én menjek előbb,
de abból nem eszel,
pedig már a gyertyákat is eloltotta a dékán,
azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.
Azután: csend.
Illés gondol erre, gondol arra,
állát belesüllyeszti a meleg nyakravalóba,
és szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijedt meg. – Ezt igazán nem szabad –
és Mátéra néz, aki – úgy látszik – elaludt.
– Ez hát el, a híres – mosolyodik el –, pedig
három hónappal fiatalabb.
Nem nagy idő, az igaz, de mégiscsak fiatalabb.
Aztán milyen sárgák a fülei... na, akár a halotté...
– Uram Isten, csak nem lett vele valami?!...
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is
lepottyanik egyszer a fáról – csendesen odamegy,
és kicsit borzongva megérinti Máté vállát:
– Hallod-e, Máté?
Máté felhorkan:
– No! – és néz Illésre, mint a csodára.
– Te vagy az, Illés?
– Én hát, mondom megnézlek,
mert olyanformán ültél...
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend,
a kőszentek mosolyognak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté, de áhítattal,
mert tele van a szíve, szereti most Illést így közel látni –,
már elmúlott.
– Na, hál Istennek, hát akkor menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.
– Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel az egyik kis pufók
angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott.
– Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
– Két ember kibékült – mondja a főszent,
és melegen sóhajt.
– Jaj, csoda! – suttog a kis angyal.
– Hát bizony a mai világban...
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg már Illés háza elé ér.
Az utca üres,
a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek,
s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, régen voltál nálunk
– mondja Illés –, lángost sütött a lányom...
A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a „lángos”, Szentatyám?
A toronyban ekkor ütött hetet az óra,
s ettől a földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok,
de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.
Mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma? Mi került be mindezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumba?
A PIM legújabb kiállítása, A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei az írók gyűjtőszenvedélyét járja körül Jókaitól Lázár Ervinig, ezenkívül megszólaltat nyolc kortárs írót, és magát a múzeumot is a gyűjtő szerepében mutatja be, méghozzá egy kiemelt gyűjteményén, az írógépeken keresztül.
A tárlat a PIM alapításának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat második állomása. Az első része, A halandóság törékeny arcai című íróportré-kiállítás már látogatható.
A tárgyak társasága három nézőpontból közelíti meg a gyűjtés fogalmát. A PIM által őrzött írói gyűjteményeket hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be a kiállítás, a csoportok között olyan hívószavak segítik az eligazodást, amelyek utalnak a gyűjtésben megmutatkozó általános emberi motívumokra, ugyanakkor rámutatnak a gyűjtemények egyedi sajátosságaira, a gyűjtő életében játszott meghatározó szerepére is. Az írók tárgyai mellett az érdeklődők abba is bepillantást nyerhetnek, hogy a szépirodalmi szövegekben hogyan jelenik meg a gyűjtőszenvedély.
.jpg)
A kiállításon megtekinthető többek között Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, néhány festmény Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásából, továbbá helyet kaptak Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játék medvéi is. A tárlat legkorábbi tárgyai Jókai Mór kagyló- és csigagyűjteményéből, illetve botgyűjteményéből származnak.
.jpg)
A kiállítás második rétegeként a látogatók nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyi környezetükről, a tárgyakhoz való viszonyukról, gyűjteményeik és írásaik találkozási pontjairól.
A kiállítás legbelső terében a múzeum maga is mint gyűjtő kerül bemutatásra, méghozzá egy kiemelt gyűjteményével, az írógépekkel. Az írógép szimbolikus tárgyként az író és az elkészült mű között áll, közvetítő szerepben részese a mű keletkezésének. Látható Babits Mihály 1945-ben bombatalálatot ért írógépe is, amelyen életművének legjelentősebb részét írta.
Az írók gyűjteményei jól tükrözik birtokosuk személyiségét, szokásait, kapcsolatait, sőt emlékeit, vágyait, de szólhatnak akár műveinek világáról is. A szépirodalmi szövegekben a gyűjtés témája hangsúlyosan jelen van: kirajzolódnak bennük a gyűjtők különböző típusai, illetve olyan gyűjtemények, amelyeknek csak a képzelet szab határt. Az írók tárgyai eleve különleges aurával bírnak, s ezek között gyűjteményeik darabjai még inkább kitüntetett helyet foglalnak el. A kiállítás az író belső világának rejtettebb, kíváncsiságról, játékosságról, szenvedélyről árulkodó zugába ad betekintést.
A PIM gyűjteményében közel 4500 relikvia található, amelynek többsége hétköznapi tárgy, jelentőségük abban áll, hogy szorosan kötődnek az irodalom szereplőihez, egykor személyes környezetük részét képezték. Az író tulajdonában a tömegtermékek egyedi tárgyakká, a múzeumban hétköznapi tárgyakból relikviákká, kultikus értékű műtárgyakká válnak. Ez a metamorfózis a kiállítótérben folytatódik tovább, ahol eredeti kontextusuktól és rendeltetésüktől megfosztva, addig nem létező összefüggések rendszerébe kerülnek, új jelentéstartalmakkal gazdagodnak.
A kiállítás 2024. december 15-ig tekinthető meg.
A kiállítás kurátora: Zeke Zsuzsanna muzeológus, PIM
Grafikai tervezés: Csuport Andrea
Látványterv: H. Kocsis Annamária, PIM
Fotók: PIM
