|
|
|
| Előadó: | Szabó P. Szilveszter |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Müller Péter Sziámi Kunze Michael Levay Sylvester |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Hamis életet élt.
Aki látta csak őt,
mind tébolyultan
térdepelt e báj előtt,
s újabb kegyeket várt szegény,
pont úgy, mint én.
A mosolya édes volt, s álszerény.
Minden férfi jól bedőlt,
pont úgy, mint én.
Úgy hatott e jégmosoly,
hogy felcsapott a tűz!
Ködökbe tűnt az arca tán,
de most is rideg mosollyal űz.
Hol jártunk már veled is,
oda vittem el őt,
a hegy tetejére,
hogy nézzük Monte Carlo-t.
S ott nyíltan mondta ki,
aljas alkut ajánl,
legyen csak színház, lényege az:
Példás hitvest játszom,
viszont nem kellesz, Max!
S mert féltem a botrányt,
hát tűrtem én ezt a fertelmes szégyent.
Válást nem visel a Manderley-ház
és a családunk hírét
mindenképp védenem kell.
Persze, tudta jól,
s erre használta fel!
Úgy kísért e jégmosoly,
hogy felcsapott a tűz!
Ködökbe tűnt az arca már,
de most is rideg mosollyal űz.
És egy kis ideig még
hozta a látszatot
és Manderley-t hogy rendbe rakta,
az nem vitás.
Ez az alkotás,
ez dicsérje őt,
ez Rebecca!
Ám de nem titkolta túl soká,
hogy a házi barát
ővele tölti az éjeket itt,
s ha szóltam rá,
csakis gúnyt kaptam én.
Úgy bántott e jégmosoly...
Mikor Londonból megjött egyszer,
láttam, felgyúlt a fény.
Tudtam, a csónakházban járt, gondoltam, ott van nála Fawell. Nem tűrhetem!
Ebből elég volt és lejöttem ide a csónakházhoz.
De idelenn Rebecca maga volt.
Unottan ágyán elhevert és a hamvveder már tele csikkel ott a padlón és csak néz, néz, s gúnyol még.
Ez őrület! Fogd már fel! A házunk nem bordély!
Ne légy ocsmány! Ha megkötsz egy alkut, azt ugyebár be is tartod!
Lassan feláll, néz rám gőgösen, aztán már röhög:
Mit szólsz, ha gyereket várok én, azt mondjuk majd, tőled van, s anyának jó leszek én és rászáll majd Manderley, rá bizony!
És a példás kis nejed, Max, anyai példát mutat már s apját játszod te majd, te szánalmas kis hős.
Úgy sértett e jégmosoly
és csak ő nézett így.
Agyamba szállt a vér,
meglöktem én,
ő meg hanyatt zuhant.
Nem mozdult, néma volt.
Te jó ég!
A fejét ütötte be
és már halott volt!
De mosolygott még.
Felkaptam esztelen én,
s a csónakjába tettem.
Elsüllyedt a mély vizen,
ahol végül most valaki rátalált.
Így győzött le hát
még a halálban is!
Így győzött e jégmosoly,
mely éget, mint a tűz!
Akárhol járok, ott van mindenhol
és vádolva szól a jeges mosoly,
a jeges mosoly még űz!
