|
|
|
/ közr. Mrdkzh/
Phoenix
A hold megöli a földet, csak hogy a nap kedvében járjon.
Ő a vándor, én a bot, az ütést tűrő jámbor!
Arcomon lelkem alvadt vére,
Egy boldog fogoly vagyok, kit a boldogtalan rács eltaszít a külvilágtól!
Nincsen már állat, kinek embersorsot adtok, járunk a Pangeán, hol elesünk egy kurva árokban!
Tegnap elfáradtam, ma meghaltam, holnap sem támadok fel!
Ti tegyétek meg, hogy füstszóra szolgaként álljatok fel, szárnyával csapkod a turul,
Kopjámhoz levágott fej gurul, a szúrás nem fáj, ha velem együtt a világ is elpusztul!
Nyakam kókadtan tartja főm, szemem a földet nézi, az elszívódó ágyúk füstje tüdőmtől kérdi jól van-e?
Hogy csókja olvad-e?
A bölcs ifjú hazudik.
Tölts még, mert üres, ne kövessél te rühes árnyék!
Ha érteném, mit nem értek, akkor emberré válnék,
Így csak félek, hogy így csak élek, és nem vagyok.
Kavicsokkal kevert vérem koszos bazaltként ragyog.
Lábbal lépek lápba!
Zsinóron mozgatok bábokat, itt ki naiv, az áldozat.
Mert őszinte, csak kába.
Véres beled köhintve, dob a világ a nyakába,
Magasról nézve kicsinek látok magas fákat.
Nekem mást meséltek, de most látom, mitől sápadt az arcom!
Te aludj csak, én félek, mert szépet álmodni nem merek, mert az vétek! (Mert az vétek... az vétek)
Mrdkzh
Haldokló lét, haldokló jelen, meghát halott a jövő, az élőhaló múlt csak álom, a visszaállíthatóság lenne szép.
De végleg kicsapódott minden.
Végleg felbomlódtak a molekulák, hatalmas kulák lettek belőlük, és megnyíltak a gulágok.
És a szépen, szisztematikusan felépített haláltelepek feleljetek!
Fejeteken minek a joviális mosoly?
A lojális álláspont lelketekben?
Csinovnyikok, szolgák egymást kutyamód tolják, fonják az élet fonalát, és elvágják a létet.
Vétek lenne beleszólni tevékenységükbe, hivataluk komoly, státuszuk előkelő, szimbólumuk addíciójával elhitetik velünk, hogy tényleg!
A korlátolt mindenit a népnek!
Annyit mondom ezt a végén, mégis összeolvadok a konvenciókkal, és élek a nemzeti fikciókkal!
Inkább kéne egy alig hosszú autó, amiből kikönyökölve lehetnék, a konvenció-kép fölötti lény.
Mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma? Mi került be mindezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumba?
A PIM legújabb kiállítása, A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei az írók gyűjtőszenvedélyét járja körül Jókaitól Lázár Ervinig, ezenkívül megszólaltat nyolc kortárs írót, és magát a múzeumot is a gyűjtő szerepében mutatja be, méghozzá egy kiemelt gyűjteményén, az írógépeken keresztül.
A tárlat a PIM alapításának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat második állomása. Az első része, A halandóság törékeny arcai című íróportré-kiállítás már látogatható.
A tárgyak társasága három nézőpontból közelíti meg a gyűjtés fogalmát. A PIM által őrzött írói gyűjteményeket hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be a kiállítás, a csoportok között olyan hívószavak segítik az eligazodást, amelyek utalnak a gyűjtésben megmutatkozó általános emberi motívumokra, ugyanakkor rámutatnak a gyűjtemények egyedi sajátosságaira, a gyűjtő életében játszott meghatározó szerepére is. Az írók tárgyai mellett az érdeklődők abba is bepillantást nyerhetnek, hogy a szépirodalmi szövegekben hogyan jelenik meg a gyűjtőszenvedély.
.jpg)
A kiállításon megtekinthető többek között Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, néhány festmény Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásából, továbbá helyet kaptak Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játék medvéi is. A tárlat legkorábbi tárgyai Jókai Mór kagyló- és csigagyűjteményéből, illetve botgyűjteményéből származnak.
.jpg)
A kiállítás második rétegeként a látogatók nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyi környezetükről, a tárgyakhoz való viszonyukról, gyűjteményeik és írásaik találkozási pontjairól.
A kiállítás legbelső terében a múzeum maga is mint gyűjtő kerül bemutatásra, méghozzá egy kiemelt gyűjteményével, az írógépekkel. Az írógép szimbolikus tárgyként az író és az elkészült mű között áll, közvetítő szerepben részese a mű keletkezésének. Látható Babits Mihály 1945-ben bombatalálatot ért írógépe is, amelyen életművének legjelentősebb részét írta.
Az írók gyűjteményei jól tükrözik birtokosuk személyiségét, szokásait, kapcsolatait, sőt emlékeit, vágyait, de szólhatnak akár műveinek világáról is. A szépirodalmi szövegekben a gyűjtés témája hangsúlyosan jelen van: kirajzolódnak bennük a gyűjtők különböző típusai, illetve olyan gyűjtemények, amelyeknek csak a képzelet szab határt. Az írók tárgyai eleve különleges aurával bírnak, s ezek között gyűjteményeik darabjai még inkább kitüntetett helyet foglalnak el. A kiállítás az író belső világának rejtettebb, kíváncsiságról, játékosságról, szenvedélyről árulkodó zugába ad betekintést.
A PIM gyűjteményében közel 4500 relikvia található, amelynek többsége hétköznapi tárgy, jelentőségük abban áll, hogy szorosan kötődnek az irodalom szereplőihez, egykor személyes környezetük részét képezték. Az író tulajdonában a tömegtermékek egyedi tárgyakká, a múzeumban hétköznapi tárgyakból relikviákká, kultikus értékű műtárgyakká válnak. Ez a metamorfózis a kiállítótérben folytatódik tovább, ahol eredeti kontextusuktól és rendeltetésüktől megfosztva, addig nem létező összefüggések rendszerébe kerülnek, új jelentéstartalmakkal gazdagodnak.
A kiállítás 2024. december 15-ig tekinthető meg.
A kiállítás kurátora: Zeke Zsuzsanna muzeológus, PIM
Grafikai tervezés: Csuport Andrea
Látványterv: H. Kocsis Annamária, PIM
Fotók: PIM
