|
|
|
Te jobban tudod nálam is, hogy ki a fasz vagyok én.
A fülek összesúgnak, hallom ez mind igazság de bennem
szilánkok nőnek ettől.
Mit várok a keddtől,
ha már a péntektől is hányok.
Szánom, hogy nem húztam szánotok
sms-t író lányok.
Buja ajakkal hallgató, (áhhh)
a hegycsúcson nem fázom.
Nem érzem fontosnak, hogy beszéljek,
hát forduljatok el tőlem.
Hadd lássam a hátadat,
hadd haraphassak kőbe megint.
Félve legyintek, hiszen már szorítalak,
vissza nem fordít senki, voltam
roncs, egy kopott abroncs szép audik mellett.
Volt, hogy nevettek rajtam.
Volt, hogy sírtak helyettem.
Volt, hogy érzetem valamit, amit nem lett volna szabad.
Volt, hogy véreztem ettől és a bőröm is felszakadt,
de ugyanaz maradtam csak a környezet változott.
Ő már furcsán néz rám én meg cinikusan átkozom.
Látok víztükörben gyilkost,
szemtanút, ki néma, gyáva cinkos.
Lemosott szikémnek köszön a vénám.
Tudom én vagyok a préda, (hááá)
de most megláttalak Léda,
fújom feléd a szót.
Ha járok felettem mindíg létra lesz,
koszos a kéménytől, kormos gégémtől házam.
Tele csikkel üres flaskám, mi nem engedi, hogy fázzam.
Nem az életben élek, hanem a saját burkomban.
Lehet holnap, ha főtéren mögöttem hóhérok kullognak
a tömeg örül, hogy köszön a kötél, hogy ő az új barátom,
hogy ő az kinek meg kell köszönnöm gyönyörű halálom.
Köszönöm kötél, csak kopogj, ha jössz. (áhhh)
mert mégegy napot kérnék, hogy lássam amit mások.
Ha jössz, akkor tudom mész is, az én órám késik.
Többet nem látlak, de szeretnélek mégis.
Néha ég a gyertya látom a csillagon a pegazust,
a hold is világít, lehet ezért voltak buktatók.
Azért is vagyok, hogy mellettem nyugodtan elaludj,
álmodj szépet, a szörnyek többé nem szaggatják lelked.
Tudom, hogy milyen. (áhhh)
Unom, hogy ilyen a sors.
Unom, hogy ilyen...
Tudom, hogy milyen...
Ha jössz, akkor tudom mész is, az én órám késik.
Többet nem látlak, de szeretnélek mégis.
Néha ég a gyertya látom a csillagon a pegazust,
a hold is világít, lehet ezért voltak buktatók.
Azért is vagyok, hogy mellettem nyugodtan elaludj,
álmodj szépet, a szörnyek többé nem szaggatják lelked.
Tudom, hogy milyen. (áhhh)
Unom, hogy ilyen a sors.
Unom, hogy ilyen...
Tudom, hogy milyen...
De nem számít, hogy mit mondok,
ne is figyelj magamban beszélek.
Tartsál bolondnak, vagy egy olyannak
kire azt mondják, hogy szeszélyes.
Ilyen vagyok. (áhhh)
Tetszik, vagy nem.
Hiszem, hogy még van rámnéző őszinte szem.
Marad a hit, nektek csitt,
mindhol a flaska meg csikk.
Minden nap csak jobban utálok normáknak élni,
formáknak beszélni, kiket qrvára nem érdeklek,
de kérdeznek csak azért, hogy a látszatot fenntartsák.
Utálom a pórázomat, az áramot, mi hol rázogat,
hol meg nem, a karmám majd hozzászoktat.
Várok arra akinek köszöntem még régen az álmomban,
aki megért, elfogad, szemembe néz az úton vezet és támogat.
Már unalmas a híd alatt nézni a patkányok harcát.
Unalmas, ha valaki mindíg hátam mögött kever masszát.
Jó a vonatról nézni, ahogyan elalszik a nap miközben
képek peregnek jár az agyam előttem egy teleírt lappal.
Ha éppen nem vagytok hiénák, akkor én emésztem magam.
De most látom a csillagom, érzem, hogy valaki hallja a szavam.
Ez nem délibáb én inkább még ritkább víziókat látok,
ti meg kerestek, találtok, kacagtok azokon, akik elestek.
Én is ilyenkor látom mekkora hatalma van egy felesnek,
miért kezek nyúlnak, kezek mik fáznak,
mik csikket szednek sínről. (sínről...)
Én meg figyelmesen hallgassam ahogyan pofázol a hitről.
Inkább becsukom fülem, szám, szemem és elképzelek egy világot,
hol ha betöröd az üveget nem nekem kell lenyelni a szilánkot.
Ha jössz, akkor tudom mész is, az én órám késik.
Többet nem látlak, de szeretnélek mégis.
Néha ég a gyertya látom a csillagon a pegazust,
a hold is világít, lehet ezért voltak buktatók.
Azért is vagyok, hogy mellettem nyugodtan elaludj,
álmodj szépet, a szörnyek többé nem szaggatják lelked.
Tudom, hogy milyen. (áhhh)
Unom, hogy ilyen a sors.
Unom, hogy ilyen...
Tudom, hogy milyen...
Ha jössz, akkor tudom mész is, az én órám késik.
Többet nem látlak, de szeretnélek mégis.
Néha ég a gyertya látom a csillagon a pegazust,
a hold is világít, lehet ezért voltak buktatók.
Azért is vagyok, hogy mellettem nyugodtan elaludj,
álmodj szépet, a szörnyek többé nem szaggatják lelked.
Tudom, hogy milyen. (áhhh)
Unom, hogy ilyen a sors.
Unom, hogy ilyen...
Tudom, hogy milyen...
Mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma? Mi került be mindezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumba?
A PIM legújabb kiállítása, A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei az írók gyűjtőszenvedélyét járja körül Jókaitól Lázár Ervinig, ezenkívül megszólaltat nyolc kortárs írót, és magát a múzeumot is a gyűjtő szerepében mutatja be, méghozzá egy kiemelt gyűjteményén, az írógépeken keresztül.
A tárlat a PIM alapításának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat második állomása. Az első része, A halandóság törékeny arcai című íróportré-kiállítás már látogatható.
A tárgyak társasága három nézőpontból közelíti meg a gyűjtés fogalmát. A PIM által őrzött írói gyűjteményeket hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be a kiállítás, a csoportok között olyan hívószavak segítik az eligazodást, amelyek utalnak a gyűjtésben megmutatkozó általános emberi motívumokra, ugyanakkor rámutatnak a gyűjtemények egyedi sajátosságaira, a gyűjtő életében játszott meghatározó szerepére is. Az írók tárgyai mellett az érdeklődők abba is bepillantást nyerhetnek, hogy a szépirodalmi szövegekben hogyan jelenik meg a gyűjtőszenvedély.
.jpg)
A kiállításon megtekinthető többek között Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, néhány festmény Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásából, továbbá helyet kaptak Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játék medvéi is. A tárlat legkorábbi tárgyai Jókai Mór kagyló- és csigagyűjteményéből, illetve botgyűjteményéből származnak.
.jpg)
A kiállítás második rétegeként a látogatók nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyi környezetükről, a tárgyakhoz való viszonyukról, gyűjteményeik és írásaik találkozási pontjairól.
A kiállítás legbelső terében a múzeum maga is mint gyűjtő kerül bemutatásra, méghozzá egy kiemelt gyűjteményével, az írógépekkel. Az írógép szimbolikus tárgyként az író és az elkészült mű között áll, közvetítő szerepben részese a mű keletkezésének. Látható Babits Mihály 1945-ben bombatalálatot ért írógépe is, amelyen életművének legjelentősebb részét írta.
Az írók gyűjteményei jól tükrözik birtokosuk személyiségét, szokásait, kapcsolatait, sőt emlékeit, vágyait, de szólhatnak akár műveinek világáról is. A szépirodalmi szövegekben a gyűjtés témája hangsúlyosan jelen van: kirajzolódnak bennük a gyűjtők különböző típusai, illetve olyan gyűjtemények, amelyeknek csak a képzelet szab határt. Az írók tárgyai eleve különleges aurával bírnak, s ezek között gyűjteményeik darabjai még inkább kitüntetett helyet foglalnak el. A kiállítás az író belső világának rejtettebb, kíváncsiságról, játékosságról, szenvedélyről árulkodó zugába ad betekintést.
A PIM gyűjteményében közel 4500 relikvia található, amelynek többsége hétköznapi tárgy, jelentőségük abban áll, hogy szorosan kötődnek az irodalom szereplőihez, egykor személyes környezetük részét képezték. Az író tulajdonában a tömegtermékek egyedi tárgyakká, a múzeumban hétköznapi tárgyakból relikviákká, kultikus értékű műtárgyakká válnak. Ez a metamorfózis a kiállítótérben folytatódik tovább, ahol eredeti kontextusuktól és rendeltetésüktől megfosztva, addig nem létező összefüggések rendszerébe kerülnek, új jelentéstartalmakkal gazdagodnak.
A kiállítás 2024. december 15-ig tekinthető meg.
A kiállítás kurátora: Zeke Zsuzsanna muzeológus, PIM
Grafikai tervezés: Csuport Andrea
Látványterv: H. Kocsis Annamária, PIM
Fotók: PIM
