|
|
|
| Előadó: | Önképző Szakkör |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: | Keressük a szövegírót! |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Riporter: Jó estét kívánok a kedves hallgatóknak. Mai vendégem Bred Pityu, aki egy vámpír. Elsőre talán kicsit ijesztően hangzik, de az ember nem is sejtené, hogy egy hulla fehér arcú és zöldszemű vámpír mellkasában érző szív dobog.
Jó napot Pityu.
Pityu: Jó napot.
R.: Mikor született?
P.: Nagyon régen, 1750-ben Magyarországon.
R.: Akkor most körülbelül… 250 éves.
P.: Igen.
R.: Jól tartja magát.
P.: Kösz.
R.: Mikor lett vámpír?
P.: Még 1780-ban, 30 éves koromban. A családomat elvitte valami furcsa…
R.: Betegség?
P.: Neem, egy autó, én meg egyedül maradtam a nagy földbirtokomon. Jártam a kocsmákat, eléggé züllőt életet éltem. Egy éjszaka mentem haza a részegen, amikor a sötétből előugrott valaki és nyakon harapott. Elgyengültem, elájultam, másnap meg az ágyamon ébredtem kurvára másnaposan.
Kiderült, hogy Tom Kruzoltán volt az aki megharapott és egy választási lehetőséget adott, vagy a halál, vagy a vámpír élet. Én a vámpír életet választottam.
R.: És jól döntött?
P.: Ahhoz képest, hogy így életben maradtam nem volt rossz döntés. Viszont ha inkább meghalok, akkor nem láttam volna ennyi csodás dolgot. Spriccelő vér, végtagok minden felé.
R.: Miről kellett lemondania a vámpír életért?
P.: Először is a nappali munkákról, meg aztán a finom kajákról, mert véren kívül mást nem vesz be gyomrom.
R.: Azonkívül?
P.: Meg a színekről. Fekete fehérben látok mindent 1780 óta. Egy kicsit már unom.
R.: Van tévéje?
P.: Igen, fekete fehér. Nem mintha nem telne színesre, de hát mindegy.
R.: Mi a helyzet a babonákkal?
P.: Nem vagyok babonás.
R.: Nem úgy értem. Például a foghagyma…
P.: Nagyon szeretem a foghagymát pirítóssal, teával…
R.: És a keresztet?
P.: Azt még nem ettem…
R.: De nem vált ki önből félelmet?
P.: Nem.
R.: Ez érdekes. Dohányzik?
P.: Igen.
R.: Sokat?
P.: Nagyon sokat. Napi 20 dobozzal.
R.: Iszik?
P.: Igen, de csak vért, mert a többi nem hat rám sajnos. Pedig a finom magyar borok…
R.: Sokfelé utazott a világon?
P.: Mindenféle országban.
R.: Mindenhol ölt ember?
P.: Persze, különben éhen haltam volna.
R.: Sohasem bukott le?
P.: De, egyszer Norvégiában loptam egy doboz cigit.
R.: De nem úgy. Hanem mint vámpír, lebukott valaha?
P.: Igen, mint enyves kezű vámpír.
R.: De emberölésért letartoztatták már?
P.: Egyszer 1925-ben az USA-ban, Oklahomában elfogtak, de mielőtt lecsuktak volna, megharaptam az egész yardot és elégettem a hullákat. Aztán menekülés közben lelőttek, felravataloztak, én meg megszöktem a koporsóból a temetés előtt.
R.: Tehát volt már temetése is. Milyen volt?
P.: Kellemes. Leszámítva azt, hogy a rokonok sajnos nem tudtak eljönni. Ha-ha.
R.: Mulatságos. Kérdezhetek egy kulisszatitkot?
P.: Nyugodtan.
R.: Hol harapja meg az embereket?
P.: Általában a nyakon az ütőeret harapom meg.
R.: És mi történik ha nem találja el rendesen?
P.: Egy kisbaltát is szoktam használni.
R.: Juj. És mi van akkor, ha az áldozat erősen ellenáll?
P.: Jól fejbe rúgom őket. De általában szoktam magamnál hordani egy zongorahúrt is. Tudja még a régi ÁVOs időkből.
R.: Elnézést de ez egy kissé brutális.
P.: Lehet, de 250 év alatt az ember megunj a cselszövést, a kedveskedést a képmutatást.
R.: De a vámpírokról úgy hírlik, hogy ravaszok és aljasak. Nem pedig brutális mészárosok.
P.: Én ismertem olyan vámpírt, aki láncfűrésszel…
R.: Jó rendben. Ön most éppen hol él?
P.: Budapesten.
R.: Van munkája?
P.: Pénzügy miniszter vagyok.
R.: Érdekes. Ö össze tudja egyeztetni az életmódját evvel a komoly, felelősséget igénylő hivatással?
P.: Persze, végül is ugyan azt kell csinálni, úgyhogy semmi probléma.
R.: Józsi bácsit ismeri?
P.: Hogyne ismerném. Pancser.
R.: Jó vámpírnak lenni?
P.: Jobb, mint halottnak. Ismertem egy halottat, azt mondta, hogy unatkozik, és majd meghal az unalomtól.
R.: És mi lett vele?
P.: Semmi. Továbbra is halott és pokolian unatkozik.
R.: Hogyan lehet egy vámpírt megölni?
P.: A vámpírok napfényre halnak. Kellemetlenebb, ha agyonverik őket. Az nagyon fáj. Ismertem egy olyat akinek szétrúgták a…
R.: Jó jó jó… mennyi vámpír él a Földön?
P.: Fogalmam sincs. A szakszervezet feloszlott 1910-ben, azóta nem találkoztam a régi haverokkal.
R.: Sohasem akart öngyilkos lenni? Tehát nem akarta saját magát megölni?
P.: Öö fizikai képtelenség lenne saját magamat öö nyakon harapni.
R.: Nem úgy értem, hanem komolyan. Sohasem akarta megölni
P.: De egyszer előfordult. Annyira tele volt a tököm az egésszel, hogy egy reggel ki akartam szállni a koporsómból és kimenni a szabadba. Aztán jött a rendszerváltás.
R.: Tehát izgalmas volt az eddigi élete. Köszönöm, hogy itt volt.
P.: Én köszönöm.
R.: Jaj úristen megharap a vámpír!
P.: Haaaaaaaaam.
- Életem legnagyobb türelemjátékát játszom
- mondta a sztrókon két évvel ezelőtt átesett Révész Sándor az MTI-nek.
A népszerű énekesnek kedden jelent meg önéletrajzi könyve Ezt én választottam címmel, amely egy kalandos élet, 70 év története.
A Helikon Kiadó gondozásában elérhető, fotókkal gazdagon illusztrált kötetben a Generál és a Piramis egykori frontembere őszintén és részletesen vall életéről, családjáról, gyerekkoráról, zenei pályafutása kezdetéről, a Generál és a Piramis együttessel elért hatalmas sikerekről, szólóéveiről, külföldi kalandozásairól, barátairól. Révész Sándor szavait Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba jegyezte le.
- Mozgalmas életet éltem, a színpadi létünk a közönség szeme előtt zajlott, miközben habzsoltuk az életet. Az évtizedek során adott sok interjúban nem akartam részletekbe bocsátkozni pályámról és érzelmi átmeneteimről, de a betegségem, illetve 70. életévem arra késztetett, hogy őszintén visszatekintsek, és elmeséljem mindazt, amit átéltem - mondta az énekes.
Sztrókja után ma már jól viseli a hétköznapokat, tud mozogni, és bár vannak nehézségek, visszatért a komfortérzete.
Révész Sándor a hetvenes évek legelején, a Generál együttes szárba szökkenésével alig egy év alatt vált ismeretlen amatőr zenészből országosan népszerű énekessé.
- A Generál megalakulása a sors különös dramaturgiájának köszönhető. A zenekar Várkonyi Matyi és Novai Gabi irányításával, Karácsony James jöttének gazdagító élményével, fiatal és tehetséges emberek szövetsége lett, amely gyorsan megtalálta a közönségét. A menedzserként mellénk állt Hegedűs László segítségével külföldön is sikereket arattunk, Lengyelországban 15 ezres stadionokban játszottunk, vezettük a holland slágerlistát, és megkockáztatom, hogy a világhírnév küszöbén álltunk. Ebből végül nem lett semmi, de nem sokon múlt - fejtette ki.
Som Lajos akkor már évek óta csábította a Piramis zenekarba, és 1975-ben igent mondott. A keményebb zenék már a Generál idején motiválóak voltak számára. Az interneten a közelmúltban felbukkant a Mikor megszülettem... című dokumentumfilm, amelyet Gazdag Gyula 1979-ben készített a Piramisról, a zenekar fiatalokra gyakorolt elképesztő hatásáról. Az alkotást annak idején csak egy alkalommal vetítették.
- A film hitelesen ábrázolt minket, és a közönség reakcióját egyaránt. A Piramist alkotó öt zenész egyszerű városi fickó volt, hasonlítottunk rajongóinkhoz, talán ez is benne volt abban, hogy sokan példaképként tekintettek ránk. Horváth Attila dalszövegei nagyszerűen kifejezték az akkori fiatalok, a csöves generáció életérzését, gondoljunk csak a Kóbor angyalra, a Ha volna két életem, a Szállj fel magasra vagy a Szabadnak születtem soraira - mondta Révész Sándor.
Az énekes 1981-ben kilépett a Piramisból és 1984-ig külföldön dolgozott, világslágereket énekelt egy óceánjáró hajón. Abban a zenekarban társa volt például Banyák Nándor hegedűvirtuóz és Bianki Iván, a Kex korábbi gitárosa. "Nagy kihívás volt egy semlegesnek mondható, hatszáz fős közönség előtt estéről estére fellépni, ez profi hozzáállást követelt, és óriási tapasztalattal vértezett fel".
Miután hazatért, 1985-ben a Hanglemezgyár kezdeményezésére, és Presser Gábor szakmai támogatásával elkészítette első szólólemezét. Az album, amelyre a Presser-Dusán szerzőpáros mellett ő maga is írt dalokat, rendkívül sikeres lett, olyan számokkal, mint a Nem tudtam, hogy így fáj, a Vigyázz a madárra, vagy A francia lány.
- Volt szó a folytatásról Gáborékkal, a lemezzel Magyarországon James-szel és egy remek csapattal turnéztunk, és néhány közös nyugat-európai fellépésen is szerepeltünk 1987-ben, de akkor én már egy alföldi tanyán éltem, és az ott megélt szabadságélményt nem nagyon akartam feladni - mondta Révész.
A könyvből kiderül, hogy Révészt a Skorpióba, a Dinamitba, sőt a világhírű német heavy metál zenekarba, az Acceptbe is hívták énekelni, de nem ment, közös projektje a Mud együttes tagjával, Rob Davisszel pedig kísérlet maradt. A Piramis 1992-1993-as és 2006-os visszatérése a színpadra is magában rejtette az új lemez ígéretét. "Én nagyon akartam, a többiek, Som Lajos, Závodi Janó, Gallai Peti és Köves Pinyó sajnos nem voltak erre fogékonyak".
Bár autodidakta módon alakította ki az énekhangját, a Piramis időszakában szinte végig úgy érezte, repül a színpadon, ami katartikus élmény volt.
- A hetvenes években a színpadi hangosítás minősége még nem volt megfelelő, ezért legérettebbnek az utóbbi tizenöt évben éreztem magam, a Piramis-évek projekttel, és a Közlegények trióval. Mindkettővel egész pályám dalaiból mazsoláztunk, és egy korábban ismeretlen intim hangot sikerült megtalálni - jegyezte meg.
A betegsége óta egy reklámfelkérésre újra felénekelte a Piramis Ajándék című, eredetileg 1978-as sikerdalát, amely így a mai fiatal generációhoz is eljutott.
A hangját az elmúlt két évben ugyan nem trenírozta úgy, mint azt a pályáján eltöltött évtizedek alatt, de manapság egyre többet foglalkozik vele. "Ha az egészségi állapotom lehetővé teszi, szívesen visszatérek a színpadra".
Fotók: Révész Sándor
