Előadó: | Bornai Tibor |
---|---|
Album: | Gondolkodom, tehát dalok |
Megjelenés: | 2010 |
Hossz: | 4:18 |
Szövegírók: |
Bornai Tibor |
Bornai Tibor |
|
Kiadó: | Jaffa kiadó |
Stílus: | alternatív rock |
Címkék: | Keressük! |
Amikor megszületett a Kinga,
az Illés-zenekar feloszlott már.
Az LGT-t az anyatejjel szívta,
s közben lágyan átkarolta
az ezüst nyár.
Később a Fonográftól értesült a Kinga
arról, hogy ő csak vidéki lány,
a becsületről mag a Piramistól tudta,
hogy olyan, de olyan drága,
mint semmi más talán.
Elszállt néhány fontos év,
s néhány, mely nem fontos talán,
és a Kinga, ha válaszúthoz ért,
egy dalra gondolt, s úgy indult a boldogság után.
Táncolni nem járt még a Kinga,
szerette mégis a Hungáriát.
Nyaralni sosem ment, de néha
a KFT-vel fújta
az Afrikát.
Bródynak nem hitte el a Kinga,
hogy egy hétig tart egy szerelem,
pedig annyi mindent elkerülhetett volna,
ahogy önmagának mondta
az egyik búcsúkoncerten.
Refr.
Manapság tanácstalan a Kinga,
a technóból, rap-ből mit sem ért.
A világ, vagy ő lett ilyen furcsa?
És kihez is fordulhatna
válaszért?
Elszállt néhány fontos év,
s néhány, mely nem fontos talán,
és a Kinga ma is, ha válaszúthoz ér,
egy dalra gondol, s úgy indul a boldogság után.
A boldogság után,
megy a boldogság után
a Kinga.
Nyári jubileumdömping:
A FISH! és a Road is Alsóörsön ünnepel!
TÁBOR Fesztivál
2024. augusztus 28-31.
A TÁBOR Fesztivál az a hely, ahol a nagy számok törvénye alapján – tavaly például nem kevesebb mint 36 zenekar állt színpadon - mindig van ok az ünneplésre, az idei év pedig végképp nem maradhat majd koccintások nélkül. Ugyanis 2024 a hazai rocktörténelemben a negyedszázadok aranykora lesz, hiszen nem egy, a mai napig headliner együttes alakult a kilencvenes évek legvégén. Így lesz Balaton-parti szülinapi bulija többek között az ország kedvenc – ömagukat hardpopként – aposztrofáló könnyűzenei bombájának, a FISH! zenekarnak, valamint az ezredforduló előtt a Mátra aljáról indult, és pillanatok alatt a fesztiválok élvonalába került Roadnak is.
“Bár egész évben ünneplünk, a TÁBOROS fellépés különleges lesz, hiszen a nyár utolsó fesztiválja, így a jubileumi nyárzáró bulink is egyben. Arról nem is beszélve, hogy az idén 20 éves Road frontemberét, Mátét is hallhatjátok a TÁBOR hivatalos himnuszában, ami egy igazi nyári Fish! pörgés lett!
- előlegezte meg a fesztivál hangulatot Kovács Krisztián, alias Senior Hal.
Ha pedig esetleg ennyi különlegesség nem lenne elég, akkor a tavalyi sikert megkoronázva – amikor is a Motörhead legendás zenésze, Phil Campbell debütált Alsóörsön - idén újabb külföldi vendégeket hívtak meg a szervezők: az anarchia helyett humorral lázadó – amúgy szintén éppen jubiláló - brit punk ikon a Toy Dolls, a pontosan négy évtizedet ünneplő Stratovarius és az északi kocsmabulik hangulatát metalmuzsikába hajtogató Korpiklaani csapata érkezik a mindig ütős hazai lista élére.
Persze a névsor itt még koránt sem ér véget, az elmaradhatatlan TÁBOR vibe-ért hazai oldalról szokás szerint a magyar rock- és metalszíntér krémje felel majd. A fellépők lajstroma nagyjából végtelen, ráadásul ez az a hely, ahol a bulik előtt is képtelenség unatkozni: közvetlen Balaton-part, rengeteg gasztronómiai élmény, motoros-, sport- és gyerekprogramok várják azokat, akik az éjjeli koncertdömping után nappal is talpon bírnak maradni.
Ne maradj le Te sem a nyár legnagyobb rock „házibulijáról” a Balaton parton!
Early bird bérletek és további információ:
www.taborfesztival.hu
Elővételes jegyek a ROCK1.hu online hálózatában már kaphatóak!
Jegyek és további információ: www.taborfesztival.hu