|
|
|
| Előadó: | Kaláka |
|---|---|
| Album: | Boldog, szomorú dal - Koncertlemez a huszadik születésnapra |
| Megjelenés: | 1989 |
| Hossz: | 9:05 |
| Szövegírók: |
Weöres Sándor |
|
Radványi Balázs |
|
| Kiadó: | Hungaroton |
| Stílus: | megzenésített vers |
| Címkék: | Keressük! |
A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők –
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség –
Ha becézésem és csókom se kell,
kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat,
lesajnál minket majd a virradat.
Bámuljuk egymást búslakodva és
szánk sarkát bontja már a nevetés.
Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
"Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő"
– a nevetésed is ilyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.
Üldögélünk csendesen,
két jó-gyerek, rendesen,
messzi kocsma-zene hallszik,
a környéken minden alszik,
az alkóvban odaát
mélyen alszik anyukád
s szomszédban a Vakos néni,
ferdeszájú Vigláb néni,
Baloh úr, a vasutas,
imádód, a kis-inas –
Itt is, ott is, emitt is, amott is
bajszos rendőr őrzi az álmot,
nagyfülü bagoly őrzi az álmot,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –
itt is, ott is, emitt is, amott is
dongnak az öreg faliórák,
bánatos hangú ingaórák,
fodrozzák az éjszakát –
Alvó lélek, kússz a tájon,
álmodon mint pókfonálon,
huss! huss!
Föl a légbe visz az út,
tág a lég,
tág az út,
tág a lég,
tág az út,
hozd az örömöt, hozd a bút,
hozd az örömöt, hozd a bút,
huss! huss!
Nézd! a ház,
mint a felhő, fényt cikáz,
mozdul, mint a barna-béka,
vele mozdul az árnyéka,
és belőle alvó lelkek
párolognak, légbe kelnek
a kéményből, mint a füst,
az ereszről, mint ezüst –
száll a kövér Vakos néni,
deszka-vékony Vigláb néni,
és köröttük nagy sereg
libben, szökken, hempereg –
Ni, a Gős pék ketté-bomlott
és kergeti önmagát.
Balogh úr a templomtornyot
fújja, mint a furulyát,
azt fújja, hogy "Ne sirasson",
mégis könnyezik belé –
Ott meg a cukrász-kisasszony
tipeg fejjel lefelé –
Vigláb néni peckes-módon
sétálgat a sürgönydróton,
krinolinja lyukas-hordó,
kezében egy napraforgó,
vékony nyakán férfi-gallér,
oldalán egy szép gavallér.
Vigláb bácsi nagy-kesergőn
kuporog egy lámpaernyőn,
nézi párját: "Lássa, kérem,
parádéra megy a pénzem.
Nekem pohár sörre sincsen,
neki fodrász, ruha, minden.
Én megmondtam már ezerszer,
hogy hibás a mai rendszer,
államreform kéne régen,
persze nem hitték. Na tessék!
Adó, lakbér... nem csekélység!
Öt gyermekem van, kérem!"
Oda nézz, szösz-bogár:
ott a boltos lánya áll,
boltnak hisz egy fecskefészket,
benne várja a vevőket;
ez már mégis hajmeresztő,
hogy ma senki be se néz!
Majd belép a szívdöglesztő
hollywoodi filmszínész:
"Kérek kilenc fogkefét,
ráadásul a kezét."
Röptük össze-vissza húz...
rá ne nézz, mert megvakulsz.
Mogyoró Pál ezalatt
megfogott egy sülthalat.
"Tanár úr tudná talán,
milyen hal ez? macskacápa?"
"Rá van írva uszonyára,
de nincs itt az ókulám."
Pál örült, hogy futhatott
és szekundát nem kapott.
És a ritka állatot
vezeti egy hosszú hídon:
"Majd vadászni megtanítom."
Tejes-ember a kéményen
üldögél, mint nyári réten,
kisgyermek lett újra szépen,
mézes-kenyér a kezében.
Távol, öreg bükkfa alatt
labdázik egy fiú-csapat,
ő a szemét rajta-felejti,
mézes-kenyerét halkan leejti,
kicsúszik alóla a rét, meg a kémény,
s eltűnik az éj csipkéi mélyén.
És erre-arra az alvó-csapat
potyog a falról, mint a vakolat.
A villanyfényen átdereng az ég,
s a városon túl látszik a vidék,
a dombok gyengéd-rajzú háta
-- és elcsitul az alvók karneválja.
Jön a söprőgép tompa morajjal,
mögötte a hajnal
fut lobogó szőke hajjal,
csörömpöl a reggel, száll a fény...
és az éji tág csodát,
ezt a fura micsodát
ketten láttuk: te meg én.
Minduntalan címmel Krasznahorkai László prózavilágát mutatja be a MűvészetMalom új kiállítása, amely június 15-én nyílik Szentendrén.
A tárlat az író életművének kulcsmotívumai köré szerveződik
Nem kevesebbet vállal, mint hogy az író következetesen épülő prózájának összetettségét, motivikus kapcsolódásait, az emberi lét alapjait érintő kérdésfeltevéseit ne csak a rajongóknak, hanem a kérdező, bolyongó, érdeklődő látogatóknak is átélhetővé tegye.
A tárlatban a szerző regényeinek fordítóival készült interjúk, Tarr Béla-filmek és az író kevésbé ismert szentendrei kötődései is szerepet kapnak.
A kiállítás nem kronologikusan építkezik, hanem installatív módon képezi le Krasznahorkai prózájának alapvető hangsúlyait, érzékeltetve az indázó mondatok és a mondandó útvesztő jellegét, miközben a regényíró alakját fotók, dokumentumok, kéziratok hozzák közelebb a nézőhöz.
A tárlat egyik látványos eleme a Magyar Állami Operaház hatalmas bálna-díszlete, amely az első magyar nyelven írott Eötvös Péter-operához készült. A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényének zenés adaptációját állította színpadra.
Krasznahorkai László metafizikus tágasságú, zenei lendületű prózája megkülönböztetett helyet foglal el a kortárs magyar irodalomban, és töretlen a világirodalmi jelenléte is.
Regényei a világ szellemi hanyatlását, az ember egzisztenciális magányát, az értelem keresésének hiábavalóságát apokaliptikus víziókkal, groteszk tablókkal mutatják meg, esszéisztikus írásai filozófiai kíváncsisággal a szépség, a transzcendencia és az emberi törekvés határait kutatják.
A kiállítás október 26-ig tekinthető meg a szentendrei MűvészetMalomban.
Fotók: Krasznahorkai László hivatalos weboldala
