



Jött egy nap, oly hirtelen,
nem gondoltam, hogy így lehet.
Kedves hangon szóltál,
szívembe találtál,
megváltoztattad lépteimet.
Ígéretedre ébredtem,
szavaidat elhittem,
nem láttalak, de tudom:
emberekre várva Te készíted az otthonom.
(2x)
Mert amit szem még nem látott,
amit fül még nem hallott,
az jön, majd el így egy szép napon,
ezt minden hívő várja nagyon.
Egy város hív az égen túl,
ez minden álmot felülmúl.
Szívemben a vággyal,
szomjazom utána ellenállhatatlanul.
Kezd élesedni minden kép,
oda vágyom mindenképp.
Földi utam járom, s képzeletben látom,
hogy ott vár engem minden szép.
(2x)
Mert amit szem még nem látott,
amit fül még nem hallott,
az jön, majd el így egy szép napon,
ezt minden hívő várja nagyon.
Isten nagy titka ez,
amit a világ nem hisz el,
de én már megváltoztam
és Szelleme vezet.
(5x)
Mert amit szem még nem látott,
amit fül még nem hallott,
az jön, majd el így egy szép napon,
ezt minden hívő várja nagyon.


Új korszak kezdődik a NÉKED történetében: megjelent a zenekar első nagylemeze, mely a Sodor a szél címet kapta. Már látható a dalhoz készült videóklip is, amely vizuálisan is tovább mélyíti az album világát.
„Az évet az első nagylemezünk megjelenésével indítjuk, ami számunkra hatalmas mérföldkő” – mondja a zenekar. A Sodor a szél videóklipjét Török Arnold (Nidel Films) készítette, és a következő napokban további három klip is érkezik az album dalaihoz.
“Igyekeztünk minden dalunkat egy-egy videóval megjelentetni a legnagyobb videómegosztón, amit nagyobb stáb hiányában házon belül oldottuk meg. Olyan is volt, hogy egy nap alatt két klipet vettünk fel, sokszor a helyi tájak adta lehetőségeket használtuk ki. “
“A tavalyi évben több neves klubban is felléphettünk Magyarországon a 4S Street vendégeként, ami óriási lendületet adott számunkra. Ezenkívül a nyáron szinte kivétel nélkül minden hétvégén játszottunk Erdélyben is, ahol bizonyossá vált számunkra, hogy a közönségnek is tetszenek a dalaink, egyre többen éneklik a szövegeinket”
A NÉKED két lemezbemutató koncerttel is készül
Február 5-én Csíkszeredában, az Ólommadárban, február 7-én pedig Gyergyóalfaluban, a Petőfi Sándor Művelődési Házban mutatják be élőben az új dalokat. A Sodor a szél fizikai formátumban is megjelenik, amelyhez elsőként a lemezbemutató koncerteken juthat hozzá a közönség. Az eseményekre szóló elővételes jegyek az In-Time felületén érhetők el.
A NÉKED 2024 tavaszán alakult Gyergyószentmiklóson. A zenekar tagjai: Fodor László (ének, akusztikus gitár), Péter Gellért (dob), György Alpár (gitár), Ioni Eduárd (billentyűk) és János László (basszusgitár).
Zenéjük a pop rock és az indie világából táplálkozik
Alig két év alatt közel 50 élő koncert, Legszebb Erdélyi Magyar Dal jelölés, valamint több mint 50 ezer megtekintés a legnagyobb videómegosztón – mindez jól mutatja, hogy a NÉKED az erdélyi és magyarországi könnyűzenei színtér egyik friss, lendületesen fejlődő szereplője.