|
|
|
| Előadó: | Sebezhetetlen Produkció |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Teleki Tibor Ákos |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Kitartani? Ugyan! Mégis miért?!
Fájdalmakat tűrni a nagy semmiért…
Ontani rímeket s ontani a vért,
A végsőkig kibírni?! Ugyan…mért?!
Sorsomat úgy tűnik, önmagamnak rontom,
Mert túl vagyok már sajnos azon a ponton.
Mikor a foghíjas életem hazugsággal toldom,
Szégyenem foltjait a jelenemben hordom.
Nincs is mit veszítsek, de valahogy…félek,
Hálni jár csak belém régen már a lélek.
Elvesztettem, amit a sajátomnak vélek,
Meghaltam pedig még azt hiszem, hogy élek.
Minden szavam gyanús, rizikós vagy kétes,
Az órám is túl hangos az időm is már véges.
S ha ez a recept pontos és sehol sem téves,
Így készül egy lúzer harminchat éves.
De ki voltam a múltban, hogy ez lettem mára?!
Aki kicsit sem hasonlít a tulajdon anyára…
És ki leszek majd holnap, ha ez a jelenem ára?!
Valami értékszerűség az elvártak dacára…
Persze mindezt még senki sem nézi ki belőlem,
Az kell, hogy magamat végre már megöljem…
Az kell, hogy mindenki eltűnjön előlem,
De lehet ezen is nevetni felőlem…
Majdnem egy évig hittem, hogy mégis van remény,
S hogy anyagiakban vagyok csak szegény…
És, hogy az életem nem csak egy szürke képregény,
De álom volt csupán, egy távoli szép remény…
A szívem pedig, mi a mellkasomban vert,
A padlón élettelenül csak hevert…
S aki kitépte ezzel így magának időt nyert,
Ha már szeretni engem, soha se mert…
Hiszen a szíve, ha szeretne…velem lenne,
A teste az enyémmel szeretkezne…
Viszály így soha sem keletkezne,
Élnénk csak egymásba feledkezve…
Ám amit magamnak hittem, nem is az enyém,
A látszaton túli valóság kemény…
Ugyanis hiába volnék csendes és szerény,
Az Ő szemében ez nem egy nagy erény…
Minden kimondott szava élve felnégyel,
Undorodik csak, titkol és szégyell…
A kivégzéstől egy ponton sem tér el,
Nevet csak rajtam és becsmérel…
Üvöltenék, mert nem bírom némán,
De értetlenül bámul csak énrám…
S metszést ejt újra a lüktető vénán,
Míg arany csillan a halántékán…
Ezt érdemlem szerinte, ez hát, a vélemény,
Mert semmim sincs csak ez az egyszerű bérlemény…
S így magamat bármivel hiába védeném,
Hisz meg tudja számolni mindet a fél kezén…
Az összeset, amikor Ő akart látni,
Kevesebb, mint egy aranykarátnyi…
Ám, ha dollárom lenne több milliárdnyi,
Máris tudna a létében szívesebben látni…
De hát, hol vagyok én mindehhez most még?!
Egy vesztes vagyok, egy erkölcsi moslék…
S ha szívet és lelket én tisztára mosnék,
Talán elérném, hogy hozzám alacsonyodjék…
De hát, hol vagyok én a családjához?!
Egy átok mit Ő hanyagul rá hoz…
Persze, ragaszkodhat a sajátjához,
Mint, hogy odaköltözne a barátjához…
De hát, hol van Ő a saját álmai kapcsán?!
Ha túl büdös neki a napszám…
A villogó érdem csak mocskos ragadvány,
Ha egyedül táncol a tortája habján…
De hát, hol van Ő mégis hozzám viszonyítva?!
Sehol mert mindig elrohan vonyítva…
Így lesz mindig a vádam bizonyítva:
Nem igazán lett Ő idomítva…
De hát, hol van végre valaki, aki beéri velem?!
Ki társammá szegődve lehetne a nejem…
Hol az ágy, amiben végre lehetek a selyem?!
Kinek a szívében már nem kiadó a helyem…
De hát, hol van, aki előtt már lehullhat a lepel?!
S előttem nem csak az ágyban térdepel…
De hát, hol van, aki szeret, s nem örökké nevel?!
Kinek érték vagyok én is, nem csak egy teher…
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
