



(Bevezető)
Egy szomorú történet, mit most elmesélek,
az életemről szól, ezek igaz képek.
Nem érdekel már senki csak Istentől félek,
de sajnálatos látni néha ő is téved!
(Verze)
Mindenkin a rémület, mikor nem vett levegőt,
éjszakákon át... rettegtük a temetőt.
Hiába az évek, mi küzdöttünk a korral,
kórházról, kórházra, néhány doktorral.
Egyik sem ért semmit, a körülmény nem enyhít,
várhattunk a csodára, kérdem én, de MENNYIT ?
Az idő lassan telt, az életünk egy filmdráma,
Hypokrates látná, forogna a sírjába'.
Nem lehet feladni, de néha arra gondolok,
mások mivel jobbak, hogy minden percbe' boldogok.
A legerősebb ember a szememben az anyám,
bármi legyen helyt áll, na meg az apám.
Akkor vannak gondok, mikor őket látom sírni,
ekkor kezdtem én is kételkedve hinni.
Hát őszintén megmondom Uraim és Hölgyeim,
összetörve álltam, és hullottak a könnyeim.
A gondolat is szörnyű, elvesztem, akit szeretek,
kit minden percben féltek, és semmit se tehetek?!
Egy apró kicsi lény, aki senkinek sem ártott,
oly keveset élt, és oly keveset látott.
De megtanultam Uram, mindig azokat bántod,
akik legyőzhetetlenek, de ezt Te is vágod.
Megjártuk a poklot és annak minden részét,
annyi fájdalommal, hogy azt hittem, hogy széttép.
Lassan minden jobb lett 15 év kellett,
a szenvedések után mindenki fellélegzett.
Sajnálom, hogy sokszor bántottalak mindenér',
kiabáltam veled, de attól még hidd el én...
Azt, hogy neked bajod essen, én soha nem hagynám,
Te érted, ha kell az életemet adnám.
Még, hogy a meghitt dalok szerelemből születnek,
akkor elárulom nektek, a kishúgomnak éneklek.



Az ausztrál szupersztár popcsapat, a 5 Seconds of Summer tagjai szólókalandjaik után most ismét egyesített erőkkel vág neki a koncertezésnek.
A csapat a hamarosan érkező Everyone’s a Star! című lemezével tavasszal európai turnéra indul és Budapestre is visszatérnek új dalaikkal, április 24-én, az MVM Dome-ba.
Az előadóhoz kapcsolódó dalszövegek itt.
Az elmúlt évek során a 5 Seconds of Summer milliók szívét hódította meg, és számos rekordot döntött meg.
A zenekar eddig több mint 17 milliárd globális lejátszást ért el, valamint három #1 albumot tudhat magáénak az amerikai Billboard 200-as listán.
Ezzel ők az eddigi legsikeresebb ausztrál előadók ezen a téren. Öt stúdióalbumukból mind az öt bekerült a Billboard 200-as lista első két helyezettje közé, míg olyan himnuszok, mint a She Looks So Perfect, a Youngblood és az Amnesia egy egész generáció meghatározó dalaivá váltak, világszerte rajongók millióival rezonálva.
A többszörös platinalemezes popcsapat legutóbb 2023-ban járt Budapesten, a turné befejezése után pedig a banda tagjai leginkább a szólóprojektjeire fókuszálták, ahol mindent ők írtak és énekeltek.
A 5 Seconds of Summer november 14-én megjelenő hatodik albuma, az Everyone’s a Star! pontosan ezt foglalja magában és egyúttal jelent visszatérést a gyökereikhez.
Az új lemezről már két számot ki is adtak
Az első az energikus pop-rock dal, a Not Ok, amely a tagok sötétebb oldalát mutatja meg, a második pedig a Boyband. A Boyband a több mint 10 éves fennállásuk alatt szerzett tapasztalataikat foglalja össze, néhol kissé ironikusan, ugyanakkor megírását Liam Payne tragikus halála is inspirálta. Már ezekből is sejthető, hogy az új album tele lesz váratlan csavarokkal és eddigi legizgalmasabb dobásuknak ígérkezik.
A lemez megjelenését követően pedig turnéra is indulnak
Így április 24-én mi is élőben hallhatjuk az Everyone’s a Star! című lemezük dalait az MVM Dome-ban.
A koncertre elsőként az új albumot előzetesen megrendelő rajongók vásárolhatnak belépőket, ők október 28-án, 10 órától szerezhetik be jegyeiket. A regisztrált Live Nation tagok október 30-án, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez, míg a teljes körű jegyértékesítés október 31-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.