|
|
|
Szürke kaszárnya kapuja előtt
most eszembe jutnak a régi szép idők,
mert szomjas a szám, és jó volna,
ha téged újra csókolna,
mint rég, kicsi Mari,
mint rég, kicsi Mari.
Itt most is csak egy kis árva lámpa ég,
ám nekünk a csókhoz a fénye épp elég.
Ha eljössz, meglátod, mily szép lesz,
két árnyékból egy árnyék lesz,
mint rég, kicsi Mari,
mint rég, kicsi Mari.
S hogyha az őr majd trombitálni kezd,
elbúcsúzunk halkan, jaj, hányszor tettük ezt.
Te könnyes szemekkel rám nézel,
és úgy nézel, hisz emlékszel,
mint rég, kicsi Mari,
mint rég, kicsi Mari.
Szép így az élet, hej, szebb nem is lehet,
de mondd, mi lesz tevéled, ha egyszer elmegyek.
A lány szíve csalfa kis holmi,
tán más fog majd itt csókolni,
mint rég, kicsi Mari,
úgy mint rég, kicsi Mari.
S aztán egy késő őszi éjszakán
miattad a lelkem majd visszajön talán,
s a lámpa körül fog sétálni,
és éppen úgy fog rád várni,
mint rég, kicsi Mari,
mint rég, kicsi Mari.
