|
|
|
Két szürke felhő száll az égen át,
az egyik forró még, de a másik kihűlt már.
Még együtt úsznak, s ha lelkük összeér,
majd esőt sír az égi szenvedély.
A Nap még szórja sápadt fényét,
de lassan szürke lesz a táj,
Hisz közel a vihar már.
Refrén:
Mikor mennydörög az ég,
mikor felröpít a szél,
mikor villám csap belém,
mikor tűz vörös az éj.
mikor az ördög száll felém,
ás már semmi sem elég,
akkor tudom, hogy kellesz még!
Óh, hosszú évek száz emléke vár,
még nem dobd el, hisz a múltad része már!
Óh, kérlek, ne hagyd, hogy csúnyán vesszen el!
Mi a tiéd volt az többet érdemel.
A Nap még szórja ránk a fényét,
de lassan szürke lesz a táj,
hisz közel a vihar már.
Refrén:
Mikor mennydörög az ég,
mikor felröpít a szél,
mikor villám csap belém,
mikor tűz vörös az éj.
mikor az ördög száll felém,
és már semmi sem elég,
Akkor tudom, hogy kell ez még!
Közel a vihar már!
Bennem tombol a vihar már!
Közel a vihar már!
Bennünk tombol a vihar már!
Refrén:
Mikor mennydörög az ég,
mikor felröpít a szél,
mikor villám csap belém,
mikor tűz vörös az éj.
Mikor mennydörög az ég,
mikor felröpít a szél,
mikor villám csap belém,
mikor tűz vörös az éj.
Mikor az ördög száll felém,
és már semmi sem elég,
Akkor tudom, hogy kell ez még!
