|
|
|
| Előadó: | Anna & the Barbies |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Pásztor Anna Pásztor Sámuel |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
A boldogság fura bokra,
Ott nő a szakadék szélén,
És hirtelen tiszta az ének,
Hogyha penge villan a gégén,
Mert ha valaha igazat adtál,
Ó, azt mindig magadból tépted,
És a szóló is csak úgy jó,
Ha már az utolsó húron téped,
És legalább tudom, hogy érzek,
Mikor már millió sebből vérzek,
Nézd, a komplett szervrendszerem,
Átadom neked, hogyha kéred,
Remegő térddel semmit sem lehet,
Igazándiból akarni,
Csak akkor vicces az élet,
Ha kicsit bele tudsz halni.
Mikor nem jelent semmit,
A te meg én,
Gubbasztunk csendben
A lét peremén.
Lábat lóbálva,
A Semmi ágán,
Az idő néma,
Csak a csend takarít…
Van úgy, hogy bitóra ítél,
A tisztelt társadalmi nézet,
És hogy segged mily’ nehéz,
Ó, azt már a nyakadon érzed.
Vagy telefonszavazatokkal
Tolnak fel a piedesztálra,
Félisten lehetsz, mennybe is mehetsz
Egy fizetett félórára.
Na, most emeld a szádhoz a poharat,
Vagy csak engedd a szádhoz a számat,
Ha a holnapod hanyag, és a múltad hagyod,
Hogy bemocskolja a mádat,
Remegő térddel semmit sem lehet,
Igazándiból akarni,
Csak akkor vicces az élet,
Ha nevetve bele tudsz halni.
Mikor nem jelent semmit,
A te meg én,
Gubbasztunk csendben
A lét peremén.
Lábat lóbálva,
A Semmi ágán,
Az idő néma,
Csak a csend takarít…
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Mikor nem jelent semmit,
A te meg én,
Gubbasztunk csendben
A lét peremén.
Lábat lóbálva,
A Semmi ágán,
Az idő néma,
Csak a csend takarít…
Mikor nem jelent semmit,
A te meg én,
Gubbasztunk csendben
A lét peremén.
Lábat lóbálva,
A Semmi ágán,
Az idő néma,
Csak a csend takarít…
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
