|
|
|
Sínen vagyok, révbe érek, a lábam elé nézek
Csomaggal, térképpel kézben, figyelem, merre lépek
Körbe-körbe megkergült bőröndkerekek kergetnek
Kósza szárnyak alatt lepergő állomásneveket
S ahogy a hatalmas kalitka kitárul lassan a fejem felett,
A fény, a hang, a füst elárul sok minden egyebet:
Laza kalandok siheder hadát, örömök múló zaját
A régi otthon elvadult szagát, egy vadiúj hazát
Ez a város, ez az életem,
Én összeteszem két kezem
Hogyha végre megtalálom őt
Ez az álmom, ez a végzetem
Én ezt hajszolom végtelen
Boldogságot, sikert, szép jövőt
Hát minden itt van, ami éppen most kell
Egy kissé kopott, de pont megfelel
Idővel tán majd jobb is akad
S ami marad, tán megragad
És látom, nem a képeken,
Hanem a szívem súgja énnekem:
Itt majd végre megtalálom őt
Mosolyogva, persze, hogy úgy tűnt, énhozzám szaladsz
Szórakozottan elnéztem, amint mellettem elhaladsz
És még remélni véltem, egyszer tán te leszel majd a nagy ő
Bár ideig-óráig bárki bármibe helyettesíthető
Ez a város, ez az életem,
Én összeteszem két kezem
Hogyha végre megtalálom őt
Ez az álmom, ez a végzetem
Én ezt hajszolom végtelen
Boldogságot, sikert, szép jövőt
Hát minden itt van, ami éppen most kell
Egy kissé kopott, de pont megfelel
Idővel tán majd jobb is akad
S ami marad, tán megragad
És látom, nem a képeken,
Hanem a szívem súgja énnekem:
Itt majd végre megtalálom őt
Mint hétvégi ünneplőbe öltözött
Jövevény, aki a városba költözött –
Egykori Józsi a Bélák között –
Lám, mi rejlik a paraván mögött!
Kész van –e, s ha nem, meddig készül
Szebb lesz –e a világ, ha felépül
S végül is, mit is takar a magyar álom:
Várom, ha más nem, hát, én majd megcsinálom
Ez a város, ez az életem,
Én összeteszem két kezem
Hogyha végre megérthetem őt
Ez az álmom, ez a végzetem
Én ezt hajszolom végtelen
Boldogságot, sikert, szép jövőt
Hát minden itt van, ami éppen most kell
Egy kissé kopott, de pont megfelel
Idővel tán majd jobb is akad
S ami marad, tán megragad
És látom, nem a képeken,
Hanem a szívem súgja énnekem:
Itt majd végre megtalálom őt
