|
|
|
Az én kutyám
durva látvány,
van vagy másfél
virágállvány.
Agya apró,
szeme veres,
simogatni
nem érdemes.
Mindent jelöl
körbe-körbe,
udvarunk egy
szinuszgörbe.
Ömlik a nyál
orrán, száján,
csúnyább, mint a
vírusjárvány.
Ezért aztán
mindig búsul,
nem vidul fel,
csak ha hús sül.
És ha bús, a
füle bőre
előreáll,
nem lát tőle.
De amúgy meg
roppant bátor,
morog ki az
odújából.
Ha szomszéd jön
vagy ha posta,
jár a farka,
mint a rosta.
Ha macskát lát,
nem cicózik,
kergeti a
békás tóig.
Ott megáll és
körbetekint,
nem érti, hogy
hogy lehet itt.
Egyébként meg:
hol a macska?
– Az is lehet:
otthon hagyta.
Akkor megint
szaladni kezd,
hazáig egy
nyílegyenest.
