Bíbor hajnalhasadás, eltemetett emlékek,
Édes selyemtakarás, mondtam, tovább nem lépek!
Kergettem a lepkéket múltunk közös mezején,
Tudtam a szív nem téved! Lesz még úgy, hogy Te meg Én!
Lesz még úgy, hogy nevetünk! Daloljuk, hogy szeretünk,
A tavi rózsák szirmain egy régi nevet keresünk
Míg élünk sosem feledünk, mindig együtt álmodunk,
Végtelen a szerelmünk és kéz a kézben kárhozunk!
Álmaimban még vártalak... Hullott könnyem száz darab,
Majd elsöpört az áradat, mert angyalként megláttalak...
Ott ültél a fák alatt és leszegted a szárnyaid,
Záport szórtak szemeid, mert elárultak vágyaid!
Én megfogtam a vállaid, melléd ültem remegve,
Szívünk húrja felcsendült, sírva néztél szemembe
Sírva mégis nevetve! Úgy égetett a pillanat..
A Mennyországban ébredve ért minket a pirkadat!
Refrén :
Rózsaszínű fátyol festi nevünket az égre
Vörös rózsaszirmok között együtt kéz a kézbe
Virágfelhők szélén kísér angyaloknak násza
Ölelkezve szárnyalunk az örök Mennyországba!!
Verze 2:
Szívem minden hangja csak a neved súgja: Hanna
Lelkem minden tagja a Te lelkednek a rabja
Nem írható dalba édes mosolyodnak varázsa,
Nem festhető lapra mézes szívszerelmed varázsa!
Fény lettél a lényemnek, a tökéletes boldogság!
Sebeim, ha véreznek, csókod selyem orvosság!
Volt, hogy fájt a valóság, de megfogtad a két kezem,
Tudom sokszor vétkezem, de odadnám az életem,
Ha kell, érted égnék a pokol minden húrján,
majd emelkednék színre, mint a Paricutin vulkán
A Mennyország kulcsát is ellopnám én Angyalom,
Mit szívembe karcoltál mélyebb, mint a Grand Canyon!
Nászutunk a végtelen, tekinteted Istenség,
Féktelen az érzelem, Hidd el! Veled minden szép!
Átölel a mindenség, Bújj közelebb Édes!
Én tartanám az égboltot, csak azért, hogy élhess!
Refrén :
Rózsaszínű fátyol festi nevünket az égre
Vörös rózsaszirmok között együtt kéz a kézbe
Virágfelhők szélén kísér angyaloknak násza
Ölelkezve szárnyalunk az örök Mennyországba!!
