|
|
|
Nap múlik nap után, az élet lepereg oly némán,
az idő vásznán.
Csendben zörög a mókuskerék, benne sok elfeledett képzelgés,
és érzelgés,
Reménnyel telve ébredsz fel, minden újabb célod nem több,
mint egy újabb ősz hajszál.
És ha fel is eszmélsz időben, mire a kandallóban kihuny a tűz, újra egyedül vagy már.
Nem akarok zavarni, bocs ha e gondolat a szavadba vág,
Ideje hogy újra láss, mert így szép a világ
Jól tennéd ha sokkal többre vágynál
A kezemet nyújtom feléd, mikor új értelmet nyernek a régi mesék.
Amikor nem találod magad, hisz oly sok minden kínoz még, elvesztél.
Emlékeidből fonj létrát és kapaszkodj fel a felhőkön át a napfény felé!
Vad szavak között élj, kell saját vélemény,
Az akarat bátorit mikor hiú a remény,
A lelked eladnád még egy percért
A kezemet nyújtom feléd, mikor új értelmet nyernek a régi mesék.
Hittél csodákban, álnok nagy szavakban,
de az élet egy rohadt kártyavár
Üvölts vagy nevessél, gyűlölj, vagy szeressél.
De bárhol is vagy, éljél őszintén.
