|
|
|
Magam előtt látom magam,
Ahogy a lassan vonuló gyászmenet,
A nyikorgó nagykapuhoz ér.
Apró esőcseppek futkosnak
A halottaskocsi szélvédőjén.
Ekkorra már sikerült teljesen megnyugodnom.
Talán először láthatnának ezek az emberek
Ily előkelően, alkalomhoz illően öltözve, ha
Nem egy faládában feküdnék!
Egy asszony, térdre zuhanva,
Zokogó tekintettel néz a koporsóra.
Fáradt arcán az évek különös vésett jelét és
Egy fekete fátylat visel.
A pap megható beszéde végéhez érkezik.
Aztán betakarnak.
Betakarnak - létem sötét verme kaput nyit.
Megnyitván eme teret,
Gondolatom tiszta útra ered
