



1 9 8 4 a születésem éve
A kortól mostanáig a zene ütemére élek
Küzd test és lélek, mert aki harcban edződik
Az tudja, hogy tud minden csata agyban eldőlni
A testem egy templom a téglák anyaga akarat
A lélek építette és a hit tartja a falakat
Így leszek erősebb, főleg ostrom alatt
Ha azt várod, hogy feladom szörnyen ostoba vagy
Előttetek nőttem fel a naplók kb 100 track lett
Ugyanolyan fontos az előszó mint a lábjegyzet
Válts jegyet a hajómra kimegyünk a nyílt vízre
Már tudod, hogy miért több a Holló nekem mint egy film címe
A vitrinben nincs serleg a fejemben a győzelmeim
Bár démonom még él ezért kell öljek megint
Ha hallgattok, az energia így függ tőletek is
Hogy az ember bölcsebb is lesz, vagy csak simán öregedik...
(2x)Refr.:
1 9 8 4 1 9 8 4
Mindent a szemmel nézel ezért nincsen holttér
1 9 8 5 1 9 8 4
Minden dal belőlem egy rész a vénámból egy korty vér
Tény hogy Jedi Mind-on nőttem fel haver meg Mr Hyde-on
Ezért erőszakos meg agresszív majdnem minden számom
Nyílván észrevetted mindig ugyanarról rappelek
De az agyam minden mást lemészárol és eltemet
A terheket egyedül viszem sosem volt hordárom
Amit leírok szubjektív, sosem mondtam, hogy jól látom
Nem tartom pórázon a bennem élő szörnyet már
Lepacsiztunk kettőnk lénye tökéletes szöget zár
A láncokat levágtam néha hallom ahogy zörögnek
Bárki is legyél, a magamfajtát sosem töröd meg
Nem térdeltem le egyszer sem bár sokszor nem én győztem
Végig nyomtam a meccset akkor is ha vért köptem
Talán ez lehet az oka, hogy elismerés övez
Vadnak ismernek, de van, aki szelíden ér többet
Azt hiszem ez így jó most egyenesbe állt a mérleg
Néha jó érzés azt mondani hogy nem visz rá a lélek
(2x)Refr.:
1 9 8 4 1 9 8 4
Mindent a szemmel nézel ezért nincsen holttér
1 9 8 5 1 9 8 4
Minden dal belőlem egy rész a vénámból egy korty vér
Tény, hogy van valaki fent és kirántott a haláltorkából
Többször is, így esténként minden imám hozzá szól
Nem hiszem, hogy egy öreg szakállas a felhők tetején
És nem is járok templomba mert ő bennem él
Nem lányregény az életem inkább háborús bestseller
Nézed és a golyót érzed, hogy átvonul a testeden
Vágod te ezt, pedig sosem mondtam miért higgy nekem
Még is, ha leírom mit érzek azt ezrek érzik velem
Még kisgyerek voltam, mikor a szerelemről beszéltem
Volt olyan is, de most már minden track egy felnőtt meséje
Feléd megy, mi innen jön ha nem érted, akkor gyenge vagy
És kikerül, ha elhiszed, hogy nagyon nagy rapper vagy
Haver... Én is eladtam pár száz lemezt
De az én koromban tudod az ember átlát ezen
Volt, hogy velem együtt a színpad előtt ezer srác ordított
És nem láttam a végén egyetlen árva forintot
De ez így van jól látom az értéket a hobbimban
Ez adja nekem a valódit, énképem holtiglan
De ez így van jól látom az értéket a hobbimban
Ez adja nekem a valódit, énképem holtiglan
(4x)Refr.:
1 9 8 4 1 9 8 4
Mindent a szemmel nézel ezért nincsen holttér
1 9 8 5 1 9 8 4
Minden dal belőlem egy rész a vénámból egy korty vér



Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget.
Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét
Azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit.
Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg.
Moby megújult élő koncepciót hoz a színpadra
A több mint egy évtizednyi szünet után 2024-ben visszatérő művész 2026-ban nagyszabású turnéra indul, Az ambient textúrák, a rave-energiát hordozó ritmusok és a lélekteli vokálok új intenzitással szólalnak majd meg a Budapest Parkban.
A műsorban helyet kapnak időtlen klasszikusai, pályája kevésbé ismert gyöngyszemei, valamint friss, újraértelmezett hangszerelések - ahol a nosztalgia és a mai hangzás egyszerre van jelen.
Művészet és felelősség – így írta be magát a zenetörténelembe
Az 1999-es Play c. album több mint 12 millió példányban kelt el, és minden idők egyik legmeghatározóbb elektronikus lemezeként tartják számon. A Porcelain, Natural Blues, Why Does My Heart Feel So Bad? és Honey mára kulturális alapvetésekké váltak.
Számok, amelyek egy korszak hangulatát hordozzák
Why Does My Heart Feel So Bad?
Moby volt az első előadó, aki egy teljes album minden dalát filmekhez, sorozatokhoz és reklámokhoz licencelte – új korszakot nyitva ezzel a zeneiparban.
Pályája során több mint 20 millió eladott lemezzel, rangos díjakkal – többek között MTV, Billboard és Grammy-jelölésekkel – írta be magát a zenetörténetbe.
Dolgozott David Bowie-val, a Public Enemyvel, Ozzy Osbourne-nal, a Beastie Boys-szal és a Daft Punkkal is; remixei a mai zenei színtér meghatározó alkotásai.
Moby zenei munkája mellett aktív humanitárius tevékenységet is folytat
Többek között támogatja a Humane Society, az ACLU és az Institute for Music and Neurologic Function szervezeteket. Filmkészítőként a Little Walnut produkciós céget vezeti, nevéhez fűződik a nemzetközi fesztiválokon díjazott Moby Doc és Punk Rock Vegan Movie című dokumentumfilm is. Jelenleg Tecie címmel egy játékfilmen dolgozik, amelynek bemutatója 2026 nyarán várható.
A hangulat, amitől minden más
A ’90-es években New York szűk, félhomályos lakásaiból indult útjára az a lo-fi elektronikus világ, amely mára globális zenei szimbólummá vált.
Moby zenéjében mindmáig jelen van a magány és a remény, a vágy és a veszteség, az emlékezés és az idő súlya. Ez az érzelmi mélység teszi különösen aktuálissá visszatérését: művészete egyszerre idézi fel a modern ember belső vívódásait, és kínál kapaszkodót a mindennapok zajában.
Több mint zene: életstílus
Moby (polgári nevén Richard Melville Hall) a kortárs zenei kultúra egyik legsokoldalúbb alakja: zenész, producer és író, 1965-ben született a New York-i Harlemben.
A „Moby” becenevet már kisbabaként kapta – a híres író, Herman Melville leszármazottjaként ez szinte természetes volt.
Kilencévesen kezdett zenét tanulni
Klasszikus darabokat játszott, zeneelméletet is tanult. A nyolcvanas években a New York-i punk rock színtér aktív szereplője volt, majd az elektronikus zene felé fordult. Első kislemeze, a Go, 1991-ben jelent meg – azóta 22 albumot adott ki.
Az elmúlt években alkotói pályája új művészi és személyes irányokba bővült
Zenéjét a mai napig eszközként használja a mélyebb önreflexióra, a tudatosság felébresztésére, spirituális és társadalmi üzenetek közvetítésére. Az állatvédelem, a környezetvédelem, a veganizmus és a tudatos életmód egyik legismertebb szószólója, jelentős bevételeit jótékony célokra ajánlja fel.
Közvetlenségéről is ismert: nem ritkán saját New York-i vagy Los Angeles-i kávézóiban beszélgetett vendégeivel, távol tartva magát a hírességeket körülvevő felhajtástól.
Emlékezetes este
A 2026-os Moby-koncert a Budapest Parkban a nyár egyik legemlékezetesebb élőzenei eseményének ígérkezik.
A közönség egy egyedi zenei utazás részese lehet, ahol atmoszférikus hangképek, a rave energiáját idéző lüktetések és érzékeny, mélyre ható vokálok találkoznak. A műsor egyszerre épít az időtlen slágerekre és nyúl a kortárs hangzás eszközeihez: jól ismert dallamok, ritkábban hallott darabok és újraértelmezett kompozíciók alkotják majd a repertoárt.
Mi? Moby koncert
Mikor? 2026. augusztus 1.
Hol? Budapest Park (1095 Budapest, Fábián Juli tér 1.)
További részletek az esemény FB oldalán, itt.
A jegyek december 5-én 10:00-tól érhetőek el a koncert hivatalos értékesítési felületén.
Fotó: Charm Music Hungary