|
|
|
Ordítva fut a halál elől az élet,
Azt mondogatja, csak egy kis időt kérek!
Szurkolnak neki a csillagok,
A szakadt ruhás angyalok.
Egy csuklyás alak sír a sarokban,
Nem mer felnézni, a hullák halomban
Fekszenek a földön, nekik nem sikerült,
Ha másnak sikerül, az holnap kiderül.
Refrén:
Szóval tényleg vége a világnak?
Ez az eredménye a hibáinknak?
Hova fussunk, ha már nincs merre?
Hogy kéred a halált? Rázva, vagy keverve?
Porfelhőből szikrát hány a kaszás,
Neki ez lesz aztán az igazi kéjutazás.
Megszökik a tenger sötét mély medréből,
Úgy szabadul, mint gyilkos a Bilincsétől.
Közben a föld is morogva kettéhasad,
Nevetve nyújtózik, végre ő is szabad,
Az emberek között ő nem válogat,
Nem keresi a kifogásokat.
Sírás, jajgatás, mikor lesz már vége?
Valami ilyen jár az emberek fejében…
Száll a por, káosz fut végig az utcákon,
Hatalmas tornádó közeleg ólomlábon.
Ledőlnek a tornyok, a lelkek elszállnak
Apró kis életek intenek egymásnak.
A természet újra mindent átvesz,
A romokból pedig majd új élet lesz.
