|
|
|
| Előadó: | Fanka és Kowa |
|---|---|
| Album: | Expedíció |
| Megjelenés: | 2012 |
| Hossz: | 04:42 |
| Szövegírók: |
Balázs Gyula Csölley Tamás Kőházy Ferenc |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Hip hop |
| Címkék: | Keressük! |
Fanka:
Stop a gomb a liftben és megállok,
Akkor is szerválok, ha ütőm sincsen.
Ez minden kincsem, hangom a történet,
A mesék, a példák, mind a táramban töltények.
Ki ivott a poharamból, ki evett a tányéromból?
Mit gondolsz a tükörképről, vagy épp az árnyékodról?
Ez nem homokvár és nem is a gokartom,
A zsiványok már dzsipben, régóta nem lóháton.
A becsület lassan, csak egy bejegyzés a szótárból,
Hogy lett ennyi ribanc, Istenem egyetlen bordából?
Mennyi mindent láttam és mennyi mindent hittem,
És már tudom mi az igazság, hogy igazság nincsen.
Én javítani akartam, de javítani nem lehet,
Mert ahányan ismernek, mind annyiszor eltemet.
De azért mert ők ilyenek, Te ne állj be a sorba,
Van mikor választani kell, tartalom vagy a forma.
Kowa:
Refrén (2x):
Még mindig ott van a pad a lelkem a part,
Amin üldögéltem, mert mindig akad,
Egy apró remény a csillagok között,
Hagytam és belém költözött.
Távolban a part színe zöld,
Hullámok a palánkot verdesik,
Oly közel mégis távol a föld,
És egyre gyengül ki a világban bízik,
Távolban aranylik az ég,
Valami felkarol és a szívembe költözik,
Emberi szem nem érzi, hogy szép,
Elkísér az utolsó hídig.
Fanka:
Az én fajtám az tudja, hogy az apró pénz is pénz.
És én mondom, hogy bármi, amitől függsz az felemészt,
Nézz rá a kölyökre, milyen édes hogyha álmos,
De pont mikorra ballag leszel áttétesen rákos.
Az ember, az ember, az ember mindent leszar,
Az ember megteheti, és az ember olyan fukar.
Hogy magától is sajnálja az igazság egy szeletét,
Hogy valamit nem lehet na, hiába szeretnéd.
Bár a legtöbb lánynak bőven elég a New Yorker.
És a legtöbb fiúnak bőven elég ha úgy jó fej,
Hogy valakivel, még csak MSN-en beszélt,
De már kinagyította ám több képen is a szemét.
Az én szüleim harminc éve keltik reggel egymást,
Tudnának ám mesélni az életről egy s mást.
Te kiben bíznál úgy, hogy leéld vele az életed,
És bár nem ismerlek, de én ilyen vagyok féltelek.
Kowa:
Refrén (2x):
Még mindig ott van a pad a lelkem a part,
Amin üldögéltem, mert mindig akad,
Egy apró remény a csillagok között,
Hagytam és belém költözött.
Fanka:
Csak a most van és a múlt, a jövő messze távol.
Bár Isten tényleg mindent tud erről a világról.
De sokan azt gondolják, hogy nem tereli nyáját,
Valami science ficion szerű jövetelét várják.
De ahogy a közmondás őrzi, a fától az erdőt,
Itt egyre inkább tompa vagy, minél inkább felnőtt.
Itt szégyellik a gyerekek, hogy játékkal a kézben,
Itt az interneten vagy fenn, nem lenn a téren.
Cigivel és csajokkal, a tábortüzek helyett,
Egy hullagyár az utca, a beton élve eltemet.
De ha csak holnapig élnék, én akkor se tojnék be,
Rám mondtak sok mindent, mint a reklámok a fogkrémre.
Mégis tele a váró, amin nem segít a pálinka,
Kihúzzák a fogad, közben az asszisztens ásítva,
Kéri hogy a következő üljön be a székbe,
Ha ezt nem fogadod el, na akkor tényleg tépj be.
Kowa:
Refrén (2x):
Még mindig ott van a pad a lelkem a part,
Amin üldögéltem, mert mindig akad,
Egy apró remény a csillagok között,
Hagytam és belém költözött.
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
