|
|
|
Sziklás sötét hegyek közelednek felém,
Halványul az égbolt, elhalkul a remény.
Szívek többé sehol nem jutnak el hozzám,
Egymagamban vagyok, életkedvem fogytán.
Föld alá szállt lelkem, testem már fekélyes,
Reszket még a szívem, szerelemre éhes.
Véges már az idő, elmúlik az élet,
Nincs több gondolatom, így semmit nem érek.
Ref.:
Vérem sodra lassul, megfagy ereimben,
Sár, homok szánt végig fájó sebeimen.
Visszafelé halad, távolodik tőlem minden,
Miben hittem, s amit reméltem.
Belső hangot hallok, bíz csak bíz magadban,
Ezt suttogja halkan, s éget mint egy katlan.
Működik még agyam, feldereng sok emlék,
Elő kerül mélyről, s belülről rág, széttép.
Sötét komor hegyek takarnak be végképp,
Eltűnt minden élet, elveszett az égkék. És!
Ember voltam, sokszor szép csodákat vártam,
Megkapod, ha van még, egy másik világban!
