|
|
|
Furcsa látomás tudod,
Ahogy a lépted a ködbe vész.
Elfutnál, de oly nehéz,
Valami visszaránt, felemészt.
Benned feltámad a szél,
Csak a tested nem mesél,
Itt magaddal kell szembe nézz,
Hogyha félsz.
Túl sok a fájdalom,
Ha az ébredés nem a földön vár,
Elmossa a bánatom az a könny,
Amit hullatsz rám,
Itt vagyok láthatod,
Már nem kell félj,
Mert nekem hinnem kell,
Tennem kell még.
Elpocsékolt új esély ,
Ma már jól tudom mennyit ér.
Ha megérint a szenvedély,
Elhiszem, hogy jót ígér,
De éreztem, hogy nem remél
Az a sötét, mi bennem él.
Egy jobb ember, ha visszatér,
Legyek én!
