|
|
|
Minden egyes ember okkal születik,
De olyanok lesznek, mint a szüleik,
Ha nem ébrednek fel és az életük utálják,
Ha a sok mocsok között a szépet nem látják.
Fogadd el magad és legyél vidám!
Így meglátod semmiből sincs hiány.
Magadnak csinálod az összes gondot,
Csak a fejedben létezik, hiába mondod!
Semmi sem probléma, ha nem teszed azzá.
Próbáld ki, rajta! Dobd el a kannát,
Amivel a gondokat magadba öntöd.
Meglátod a boldogságot magadban őrzöd.
Az ég felől nézd meg, süt ránk a Nap!
Életemet köszönöm minden egyes nap.
Oly' sok fájdalom ért már, mint a tenger,
De köszönöm azt is, mert így lettem ember!
Megjöttem végre, bontom a szárnyam!
Nem fogom hagyni ebben a számban,
Hogy az életed pokolnak éld meg!
Eleget aludtál! Ideje lesz élned!
Nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam,
Csak az érdekel, ahogy pereg le rólam
Az összes szenny, amit belém neveltek.
Úgy lesz jó, ha mind el felejtem.
Az elengedés egy fontos lecke,
Gondod majd száll mint egy fecske.
A vágyakat dobd el, mert csak vissza húznak!
Mindent megkapsz, ha így indulsz útnak.
Akkor fogsz rájönni mi is a teremtés,
Amit eddig hittél mekkora nevetség.
Boldog vagyok, már nem csak megjátszom,
Élem az életem, szerepet nem játszom.
Őszinte boldogság: Ez amit érzek!
A fájdalmaktól most már nem vérzek.
Soha sem késő, hogy tegyél magadért,
Dobd el a múltad és élj a pillanatér'!
Megjöttem végre, bontom a szárnyam!
Nem fogom hagyni ebben a számban,
Hogy az életed pokolnak éld meg!
Eleget aludtál! Ideje lesz élned!
Szállnak a madarak békésen az égen,
Dobom a múltamat messzire, hadd égjen!
Ha felismered te is, hogy nincsen véletlen,
Hogy csak akadályoz minden félelmed,
Mint a sötét égen egy fényes kis csillag,
Úgy fogsz ragyogni, amint te is itt vagy!
Hogy mi jár a fejemben én így öntöm szavakba,
Ne facebookon postolj, menj ki a szabadba!
Megjöttem végre, bontom a szárnyam!
Nem fogom hagyni ebben a számban,
Hogy az életed pokolnak éld meg!
Eleget aludtál! Ideje lesz élned!
