|
|
|
| Előadó: | Cseh Tamás |
|---|---|
| Album: | Nyugati pályaudvar |
| Megjelenés: | 1993 |
| Hossz: | 6:07 |
| Szövegírók: |
Bereményi Géza |
|
Cseh Tamás |
|
| Kiadó: | Hungaroton-Gong Kft. |
| Stílus: | Acoustic, Spoken Word |
| Címkék: | Keressük! |
Mink vagyunk a Horda,
mink vagyunk a Horda.
Száll a puszta porja
bele patanyomba.
Mink vagyunk a, mink vagyunk az
erre járó szemenszedett horda.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
szél kavarta fajta puszta porja.
Puszta fajta porja.
Puszta fajta porja.
Puszta fajta porja.
Iga, kaloda, korda,
nyűg, istráng, hám, csorda,
pányva, béklyó, szolga.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
belenyomva patanyomba porja.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
belenyomva patanyomba porja.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.
Ecsédit lekapta egy tatár a tevéről, maga elé rántotta a nyeregből,
és fokhagymaszagú lehelettel borzasztotta.
Aztán karikák Ecsédinek, fényes gömbök a szem előtt,
köhögés a porfelhőben, majd hirtelen csend lett.
Ájult, puha némaság, mint a negyvenéves álomban hajdanán.
Amikor Ecsédi ismételten felocsúdott, látta, hogy a tatárok már
lemozdonyoztak.
Egyesek kardjukra dőlve bóbiskolnak, kápát igazítanak,jellegzetes ugató
hangjukon jót nevetnek, és az a tatár, aki előtt Ecsédi ült, a nyeregben
(ez maga a kán volt) kezében egy költő zengő koponyája, néha kortyolt
belőle egy kis velőt, és közben kamerába néz, aranyfogsorral nevet,
és arról nyilatkozik a BBC-nek, és egyéb nyugati újságíróknak hogy:
- Az egész csak ijesztgetés volt, ők jó fiúk.
Ez egy népszokás, folklórbemutató.
És késsel metszett szemével bele is kacsintott egy osztrák kamerába.
Még azt is nyilatkozta a tatár kán, hogy:
- Mindenki azt mondja, ugye, hogy mi tatárok így, meg úgy, hogy bűnösök
vagyunk (a tolmács az fordított). Na de ez ma már népi játék, és mér baj
az, hogy ugye mi tatárok, nem ismerjük a keresztény bűntudatot.
És ekkor a kán háta mögül, a ló fartól kihajolt egy kicsi szőke fej deréktájon,
és odasziszegett Ecsédinek (aki ugye a ló nyakán ült, mint zsákmány) hogy:
- Bácsi kérem! Bácsi kérem! Elrabolt keresztény hajadon vagyok, kilencedik
hónapos terhes, mindenórás.
- Állj! - ordította Ecsédi a kamerába, olyan hangon, hogy a kán is abbahagyta
a nyilatkozatot.
- Itt kérem - mondta Ecsédi hibátlan angolsággal hátramutatva - egy elrabolt
leány is van!
Lawrence rúgtatott elő a tevéjével a tömegből, a kán mellé léptetett,
és mivel szívből kedvelte az elmaradott népeket, és kitűnően is merte a TV
médiumtermészetét, hibátlan tatár nyelvjárásban a következőket súgta a
kán szőrös fülébe, hogy:
- Ide figyelj, te kán. Ha most itt az egész világ megtudja, hogy te kislányokat
izélgetsz, akkor itt békefenntartó-megtorló akció lesz, és stande-pityere.
(Ezt is mondta Lawrence, stande-pityere, ami tatárul úgy hangzik: uhalu mama me).
Akkor gazdasági szankciókkal sújtja a művelt világ a tatárokat. Úgy vigyázz!
Ezt a műsort most itt szenátorok is látják, és ha belőled két hét múlva
bankigazgató lenne - márpedig az leszel, ha itt sikerül a szerkezetváltás - akkor
akkor majd mit kezdesz ezzel a folttal a múltadban. He?
A kán bólintott, hogy értette, a kamerák felé fordult, aranyfogsorral mosolygott,
aztán maga elé rántotta Tímeát (a mellvértje ölelte őt is, meg Ecsédit is), és
azt nyilatkozta a művelt világnak, hogy:
- Nem vagyok én komitácsi barbár, kommunista bitang, sem hegylakó párttitkár.
Ezt a két foglyot ezennel szabadon engedem.
Éljen New York! Éljen Rockefeller!
Óriási üdvrivalgás tört ki a piacon.
A virágárusok virággal, konfetti-esővel, és egyebekkel dobálták a kánt.
Egy angol tolmácsnő szájon csókolta nyelvesen.
Lerángatták a lováról és földobálták a levegőbe.
És közben a művelt világ magába fogadta a megtért barbárt, helyette
Tímea nyilatkozott az összes TV állomásnak, szatellitákon keresztül
mondta el az ő történetét.
Ez a történet, amely körülbelül másfél órán keresztül tartotta izgalomban
a világ közvéleményét, így kezdődött:
-Kedves Világ! Benda Tímea vagyok, fogaim épek, és még szűz voltam
egészen tavalyig. Tanyaasi lány vagyok, édesapámmal éltem a dél-magyar
határvidéken.
- My God! - fordult a kamerák felé Lawrence - Mint látják, terhes a picim!
- Kilenc hónappal ezelőtt - folytatta megrázó nyilatkozatát Tímea - édesapám
elhalálozott. Ekkor én a holttest mellől felállván a kúthoz mentem, hogy
vizében megnézzem arcomat. És megállapítottam, hogy szép vagyok,
hölgyeim és uraim.
Tanyánk a kereskedelmi utak kereszteződésénél épült a zöldhatáron.
- Na jó, de ki az apa? Goddam! - kiáltott fel Lawrence.
És ekkor az egész világ felszisszent.
Emberek hajoltak előre New Yorkban, Máltán és Grúziában,
karosszékeken, zsámolyokon és gyékényeken, afrikai putrikban.
Karóba húzottak biccentették előre a fejüket, hogy jobban lássák
a képernyőt.
Egy híresen nyugodt svéd ráordított a feleségére, hogy:
- Most ne pofázz! Tímea meg fogja mondani, ki az apa!
És másnap a világlapok így kommentálták az eseményt:
Két műfaj találkozását mutatja be a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás, amely kedden nyílt meg Budapesten az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közösen rendezi meg a kiállítást, amelynek másik része a városligeti intézményben látható. A két helyszínen megrendezett tárlatok fényképeit a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményeiből válogatták.
A Duett című kiállításban a zene és a fényképezés találkozik egymással
A két kifejezési forma egymással párbeszédet folytatva, formabontó módon mutatja be, ahogy a zenei élmények a fényképezés eszközei révén láthatóvá válnak.
A megszólaló zene betölti teret
Családi nappalit, hangversenytermet, rádióstúdiót, tánctermet, vendéglőt vagy akár egy városi teret, a képeken a zene, a zenélés és a hallgatás is képi formában jelenik meg.
Mindkét kiállítás azonos koncepció alapján jött létre
- A kiállítás archív felvételein zenei pillanatok, csend, harctér, polgári otthon és koncertek elevenednek meg. A pillanatfelvételek felidézik azt, hogy mi szólhatott ott és akkor. A néma képek a fantázia segítségével zenei élménnyé válnak - fogalmazott Bősze Ádám zenetörténész.
A kiállításon szereplő képek nem zenei hatást kívánnak kelteni a nézőben, nem a zenéből merítenek inspirációt, hanem a zenével töltött tereket nyitják meg előttünk, mindkét tárlatot különféle tértípusok mentén rendezték el.
Kilenc tértípus mentén mutat be archív felvételeket két hónapon keresztül
A szervezők olyan tereket kerestek, amelyek hangulatait és jelentéseit nagyban befolyásolta, hogy milyen zene szólt bennük és az, hogyan hatott az az ott lévőkre. Ezek a képek lehetőséget adnak arra, hogy kérdéseket tegyünk fel.
Az egyik képen a tizenhat éves Dohnányi Ernő látható édesapjával és más zenészek társaságában, egy másikon Cselényi József operaénekes otthonában a családjával, de Szabados György zongoraművész keze is felfedezhető az egyik archív felvételen zongorázás közben.
- Csellót készítő első világháborús katonák is megjelennek az egyik képen, de a kiállítás felvételei között feltűnik a Zeneakadémia tere is, amelyben "Clemens Krauss vezénylését képzelhetjük el, amint a Bécsi Operaház százfős énekkarát dirigálja a pesti közönség előtt" - mondta a kurátor.
Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója beszédet mond a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás megnyitóján a Múzeumkertben 2025. október 7-én. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállítása december 7-ig látogatható
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója szerint a képeket nézve megszólalhat bennünk a zene: olyan emlékek jönnek elő a gyerekkorból, a mindennapokból, amitől azt érezheti a néző, hogy a zene jelen van - hangsúlyozta.
A Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás részlete a Múzeumkertben a megnyitó napján, 2025. október 7-én. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállítása december 7-ig látogatható
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
