|
|
|
Körbe ölelnek a titkok, végtelenbe nyúló éjszakák
száz ki nem mondott szó folytja belém minden illatát.
Szemem tükrözi a világom esküszöm csak őt imádom,
szökni szeretnék, eltépem minden láncom..
Őszi szél ragad vállon szárítja ki az arcom,
lépésem súlya alatt hangod köszön vissza rám.
Mennék messzire, könnycseppek az út porán
túl korán indultam, de még így sem látom az óceánt.
Ujjaim között fonódó napsugár vakít szemembe,
ó ilyenkor jutsz eszembe.
Életfogytig tartó bánat, de még lesz egy percem,elmondjam
egy perc sem telt el anélkül, hogy ne jártál volna fejemben.
Kezemben a remény rózsájának utolsó szirma,
itt minden tiszta ezer lap egy galló tinta és az életem,
itt minden tiszta ezer lap egy galló tinta és az életem.
Refr.: Látom benned a világom, melyben hideg szelek fújnak
tüzek gyúlnak elvesztett nevek, könnyes szemek, hosszú utak.
Kietlen tájak, rózsa szirmok valóságba tiprott álmok,
Te vagy kit várok szomjazom, de csak üres utak.
Látom benned a világom, melyben hideg szelek fújnak
tüzek gyúlnak elvesztett nevek, könnyes szemek, hosszú utak.
Kietlen tájak, rózsa szirmok valóságba tiprott álmok,
Te vagy az elmém, de már üres a tudat.
Kint rekedtem a hidegben, hibám, hogy mindent megszerettem,
Mely a bánat, sötét mély tengerében rám mosolygott,
évek alatt kioltott lelkem porát viszi magával az ki boldog.
Keserű csókok marta sebet számon,
vele nyugodt volt az álom már a helyem sem találom,
komolyan nem csodálom, hogy évek óta nincs csak pár barátom,
akiben bízom, mert akinek szívem adtam elhagyott,
akivel felnőttem, ellenségem lett és átbaszott.
Érzem a kínt és a csalódást nyitja fel a szemem,
hogy minden oly törékeny, Te pont ettől kellessz nekem.
Pont ettől évül el mitől félni kell, mi röpíthet el innen emléked
minden kincsem már, szívem kulcsa lakatra zár, benne kés forog,
fájdalomtól eláztatott sorok felett térdelve hallom nagyapám a hangod,
hallom a hangod nagyapám. Ments meg !
Refr.: Látom benned a világom, melyben hideg szelek fújnak
tüzek gyúlnak elvesztett nevek, könnyes szemek, hosszú utak.
Kietlen tájak, rózsa szirmok valóságba tiprott álmok,
te vagy kit várok szomjazom, de csak üres utak.
Látom benned a világom, melyben hideg szelek fújnak
tüzek gyúlnak elvesztett nevek, könnyes szemek, hosszú utak.
Kietlen tájak, rózsa szirmok valóságba tiprott álmok,
Te vagy az elmém, de már üres a tudat.
A valóság, mint egy fenevad tépi szét vágyaim,
alkotásaim, a kertbe ásom kinek kellek már látom.
De mindig későn eszméltek, mennyit érnek ajkaim,
hogy elfordulok mindig bánom. De elmém vezeti
a kezem, tapasztalataim hangsémákra fektetem,
esküszöm megteszem ha itt leszel,ha megbecsüllek
mit teszel, miért veszel belsőm sűrű erdelyében el,
az ember okból sosem mérlegel.
Felejts el örökre, én már másik csillag után nézek,
a tó hideg vizébe gázolok sötét éjszakán örök álom szorítja le a szemem,
Te mit látsz bennem, minek élsz velem..
Az elméd elnyomja az érzelem, ezt kérdezem
Neked egy orgazmus, feledted együtt töltött szép éveket és
én mégis ott vagyok, de hány kört fussak még a verseny előtt,
hogy a célnál elismerd, hogy jobb vagyok..
Refr.: Látom benned a világom, melyben hideg szelek fújnak
tüzek gyúlnak elvesztett nevek, könnyes szemek, hosszú utak.
Kietlen tájak, rózsa szirmok valóságba tiprott álmok,
te vagy kit várok szomjazom, de csak üres utak.
Látom benned a világom, melyben hideg szelek fújnak
tüzek gyúlnak elvesztett nevek, könnyes szemek, hosszú utak.
Kietlen tájak, rózsa szirmok valóságba tiprott álmok,
Te vagy az elmém, de már üres a tudat.
