|
|
|
Markal: Aki a trónon ül, az-e a ház ura?
Nehezen ismerek rá a kis Hunyadira.
Ideje van-e ma még? Fogad-e követeket?
Hogyan adhatok át neki üzenetet?
Szilágyi: Íme itt ül a trónon, akit keresel.
Mi olyan fontos, hogy csak neki mondhatod el?
Markal: Ó, nem titok. Semmi lényeges.
Beckensloer: Lépj a trón elé, csak nehogy orra ess!
Markal közelebb megy a trónhoz.
Markal: Minek untatnám az urakat?
Garai: Beszélj, de tüstént, vagy visz az őrség és a deresre huzat!
Markal: Hol volt, hol nem, a csuka a vízben pihent,
A róka a tóra halászni ment.
„Könnyű a préda” – mondja, míg lecsap,
Ám a csuka sem hagyja magát, s rögvest visszaharap.
Róka fogta csukám itt van, megmutatom, ha érdekel.
Egyik a másikat úgy megfogta, nem ereszti talán sohasem el!
Üres, lyukas fenekű zsákot mutat Mátyásnak, amelyen keresztül a király a bárókat pillantja meg.
Mátyás: Csuda becses e kis csecsebecséd.
Ne légy szerény és mondd meg az árát, hadd rakatom le eléd!
Markal: Amit kérek én, csak egy csekélység:
Nekem száz botütés már épp elég.
Mátyás: Ilyen ostoba valaki hogy lehet?
Miért botütést kérsz jutalom helyett?
Markal: Itt a két kapuőr, aki hozzád idevezetett.
A jutalom fele-fele illeti kettejüket.
Kapuőrök: Ne sújts le ránk!
Mátyás: Nincs vétketek,
Csak azt kapjátok, amit kértetek!
Szilágyi int. Más őrök elvezetik ezeket.
Együtt: A csuka meg a róka buta állat!
Markal: Nevesd ki őket jó uram, aztán vesd ki mindhármat!
Mátyás összekacsint Markallal, és a bárók felé fordul.
Mátyás: Akkor hát köszönöm, báró urak, hogy óvnak, védenek!
Felnyílottak szemeim immár, tudom, mit teszek.
Karom gyenge még, hát gyámom segítsen nekem!
Kormányzóként osztozzon velem a terheken!
Városainkban, falvainkban épp elég a gond,
És félő, hogy a török had is országunkra ront.
A háborúhoz inkább kell az erős férfikar,
Álljon seregünk élére, s induljon hamar!
A nádor úrnak megköszönöm, hogy támogatott minket.
Ha módom lesz rá, meghálálom azt, amit eddig tett.
De személyére semmi, de semmi szükség nincs Budán.
Fogjon fegyvert, s induljon a kormányzó után!
A trónutódlás kérdésében jogos az aggodalom,
De menyasszonyomat magamnak kell kiválasztanom.
A kisasszonyok közül elővezeti Katalint.
Hadd mutatom be az uraknak Podjebrád Katalint!
Őt jegyeztem el Prágában, míg rab voltam odakint.
Megértem, ha sorsomat szívükön viselik,
De higgyék el, hogy megteszem majd, ami tőlem telik.
Felelősséggel tartozom az egész országért,
Képes vagyok hordozni, mit Isten reám mért!
Elbocsátja az udvart. Egyedül marad Markallal.
Na, te bölcs követ, gyere állj elém!
Találd el, hogy most mire gondolok én!
Markal: Uram azt hiszi, követet fogad,
Pedig csak egy varga ad neki tanácsokat.
Mátyás: Lám, te nem tiszteled sem Buda trónját, sem fejedelmedet!
Beste, szemtelen ember, mit érek neked?
Markal: Krisztust is eladták harminc ezüstér'.
Tán huszonkilencet Mátyás is megér!
Mátyás: Tetszel nekem. Mondd, mi a neved?
Markal: Nevezz Markalnak, ha így jó neked.
Mátyás: Légy a tanácsadóm! Jó, ha itt maradsz.
Markal: Majd ha bolond leszek! Még megcsapatsz!
Mátyás: Én is azt akarom, hogy bolondom legyél!
Többet érsz az összes őszes, fancsali nagyfejünél!
Uralkodó úgy lehet szabad,
hogyha megmondják neki az igazat!
Markal odalép Mátyáshoz, és letérdel előtte.
Markal: Ez egy csuda ravasz marasztalás!
Magasztalást ugye nem vársz tőlem, azt majd megteszi más!
