Nekem nem tetszett még így villamos zaj
sem részeg óbégatás az éjjel-nappali előtt
s még liftajtó sem tetszett így nekem
főleg, mikor a hetediken
állt meg, s kitártam
az ajtót, meg a szívem
belefért egészen, mert embert én még
így nem szerettem, kilincs volt a kézben
na meg bilincs az észen
ami ott szorít azóta is.
Pedig kezdetben a nevét sem tudtam
leírni rendesen
most meg nem fogom, mert nem bírom kibírni
a hiányt, és kihányt reggeliket nézegetek
a gyomrom sem bírja már az élvezetet
a többiről most inkább nem is beszélek
maradjunk annyiban, hogy nagyon veszélyes harcosok
meccselnek a fejemben, de egyik sem bántja őt, igaz,
hogy miért is bántanák?
Mert csak félig-meddig teszem a dolgom,
és megpróbálok nem rá folyton
gondolni e zűrzavarban
és kincset lelni az őszi avarban
de tudom, hogy kincsem nekem már nincsen
se emberem, aki rendre intsen
hogy tartsam magamtól távol
és ne csináljak már segget a számból.
Nekem tetszett még így piros pohár
bocsánat, bögre, mert az övé volt, nem tudok már
menekülni, elszaladni, leválni, elszakadni
gyenge vagyok: lássátok, feleim
ahogyan őt láttam, mikor reggel ébredt
aztán ahogy a teájába mézet csepegtetett
de az is lehet, hogy néha nem
már nem emlékszem rendesen.
Tizennegyedik alkalommal szervezik meg a Wine&Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonját. Az esemény október 11-12-én lesz, a helyszín ezúttal is a Fonó Budai Zeneház.
A Szalonban hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be munkáikkal, az esti koncerteken pedig remekművek szólalnak meg.
A Szalon Faragó-Thököly Márton hegedűkészítő kezdeményezésére jött létre. A kiállított vonós hangszereket kézbe lehet venni, ki lehet próbálni; hegedűk titkai nyílnak meg a látogatók előtt, miközben hazai borászatok nedűit kóstolgathatják a látogatók.
A hangszerkiállítás látogatása mindkét napon ingyenes, akárcsak a vasárnapi teljes program, a koncertet is beleértve. Egyedül a szombat esti koncertre szükséges jegyet vásárolni.
A hangszerkészítő mesterek minden alkalommal az abban az évben elkészült legújabb hangszereikkel mutatkoznak be a kiállításon.
Idén tizenhat mester lesz jelen a 2024-2025-ös évad különleges hangszerkínálatával.
A Wine&Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonja első napján, október 11-én szombaton 15 órakor lesz a kapunyitás, majd 17 órakor a kiállítás-megnyitó és borkóstoló.
A tárlatot, amely 23 óráig látogatható, Tóth Endre zenetörténész nyitja meg, bemutatkozik a Sagmeister Borászat. 17 óra 30 perckor lesz a Hangzáspróba, vagyis a kiállított hangszerek és vonók bemutatása és megszólaltatása.
Az estét a Rácz Cello Quartet koncertje zárja.
Október 12-én vasárnap 12 órától 19 óráig látogatható a kiállítás. 14 órakor kezdődik a Luminare Vonóstrió koncertje a kiállított hangszereken és vonókon; a műsorban Weiner G-moll triója, Dohnányi Szerenádja és Kodály Intermezzója hallható.
Kiemelt kép: illusztráció/Freepik