|
|
|
| Előadó: | Zoller Zsolt |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: | Keressük a szövegírót! |
|
Zoller Zsolt |
|
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
(Refrén:)
Nézd, sír a világ,
Sok apró könny araszol,
Miért nincs, aki vár,
Hol csak a könny szava szól.
Az úton apróó léptek, a szemek kérőn néznek,
Megremegnek a térdek, mikor a bejárathoz érnek,
Azt mondták régen szeretnek, de az otthon már nem menedék,
Terrorház lett belőle és sehol nincsen fedezék.
Itt nem elég egy repedés, a szakadt sebek fertőznek,
Minden nap egy temetés, hol szakadt lelkek rejtőznek,
Meghasadt az álomkép, mit elmosott a rettegés,
Rémségek a falak közt, ez valóság, nem tettetés.
A boldogság nem tettrekész, az idegpályák bomlanak,
Kártyavárak omlanak, összeroppannak, a gond alatt,
A gondolatok gondoláján szürkeség és feladás,
Hogy miért vidámak mások, az élet miért felemás,
Nem megy már a tagadás, a színes álarc megfakult,
Nem tesz senki semmit, itt minden ember megvakult,
A jóreménység fészkéből rég kihulltak a lárvák,
Az átvirrasztott éjszakák a szív húrjait rágják.
(Refrén:)
Szeretet megfakult elve, alkoholtól vakult elme,
Agresszív az apa, ellenállni nincs értelme,
Börtönben a gyermek lelke, kiabálás, virrasztás,
Nincs ölelés, nincs mosoly, remeg minden pillantás.
Elcsattan egy pohár, vérző heg a homlokon,
Lila színű foltok a tarkón és a combokon,
Vércseppek a csempéken, elnémul egy kiáltás,
A menekülés esélytelen, a jóra nincsen kilátás.
Hol van már a látomás, hol eltűnnek a lidércek,
Lesz-e olyan állomás, hol nem a szerettek a pribékek,
A szülő szó már félelem, csak reszketés a padban,
De nem figyel rá senki, otthagyják a bajban,
A barátok csak nevetnek, hiába zokog nagyban,
A kicsiny összegörnyedve egy imát motyog halkan,
Hogy legyen egy kis nyugalom, mert nem bírja e sorsot,
Hogy homlokára esténként a fájdalom az csókot,
Hogy legyen egy kis nyugalom, mert nem bírja e sorsot,
Hogy édesanyja helyett a fájdalom ad csókot.
(Refrén: 3x)
Életének 84. évében elhunyt Tamás László, az Echo együttes egyik alapítója, dobosa és dalszövegírója.
Tamás Lászlót augusztus 9-én, szombaton érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Tamás László 1941-ben Nagykanizsán született, ahol már gimnazista korában elkezdte zenei karrierjét. Az Echo együttest 1962 elején a gépészmérnöki egyetemi karon tanuló hallgatótársaival, Markó Józseffel és Szilvássy Zsolttal együtt alapította. Kezdetben kizárólag zenekari számokat játszottak, majd Pósa Ernő, később Varannai István is csatlakozott a zenekarhoz énekesként.
Az Echo együttes igazán sikeres felállása 1966-ban jött létre, ekkor született meg a legtöbb Echo-dal, amelyekben Varannai István zeneszerzőként, Tamás László szövegíróként működött közre.
Az Echo az egyetemi Gépészklub mellett rendszeresen fellépett a Kapás utcai Táncklubban, valamint az Országház étteremben.
Legismertebb számuk a Gondolsz-e majd rám?, amelynek szövegét Tamás László, zenéjét Varannai István írta. A Hanglemezgyár 1967 őszén adta ki a dalt, amely szinte azonnal a slágerlisták élére került és idővel igazi örökzölddé vált Magyarországon és a környező országokban egyaránt.
Az együttes romániai vendégszereplésén a román hanglemezgyár is felvett és kiadott egy négyszámos kislemezt, amelyen szintén szerepelt a Gondolsz-e majd rám? című szám.
Tamás László életének nagy szenvedélye a zene volt, amely mellett sikeres gépészmérnöki karriert is befutott.
