|
|
|
Tudatomnak legmélyén
fellobbant már az űzött homály.
Próbálok szabadulni,
de itt tart lent a bűnös világ.
Álmomnak szép vidékén
minden oly más, gyönyörű a táj.
Lelkem a messzeségben
mégis egymaga áll, szomorúan vár.
-de valamiért-
A láthatár vak peremén mindig látom a fényt.
Csak azt kéne tudni még, hogy szemfényvesztés vagy igaz tény.
A nagy titok, az ott ragyog,
Elérnéd, de nem tudod.
A borzalom országútján, emlékezz rá.
Ha eléred és megéled, a tébolyt lassan megérted,
de addig csak félvakon mész.
Sötétben élsz.
Holt könnyek, halott álmok
tomboló viharral jönnek felém.
-és a holdsugár-
Megvilágít egy tépett nagy fát,
ágain sok száz öngyilkos remény.
-jól tudod miért-
De a megváltó gondolat most is bennünk él.
Mely égő fáklyaként megmutatja, hogy merre a cél.
A nagy titok, az ott ragyog,
Eltűnik, ha ott hagyod.
A borzalom országútján, emlékezz rá.
A lelkedet, a létedet, hidd el ember megmentheted,
de amíg csak félvakon mész,
sötétben élsz.
A láthatár vak peremén mindig látom a fényt.
Csak azt kéne tudnom még, hogy szemfényvesztés vagy igaz tény.
A nagy titok, az ott ragyog,
Eltűnik, ha ott hagyod.
A borzalom országútján, emlékezz rá.
A lelkedet, a létedet, hidd el ember megmentheted,
de amíg csak félvakon mész,
sötétben élsz.
