|
|
|
(Wolfgang Mozart):
Csak te meg én,
meg a zene, ami győz!
Tátja majd csak a száját-
Sok fancsali csősz…
Mert a Föld most az én zenémre vár,
és mind, aki hall majd: elalélva csodál!
Míg szenved az ostoba úr,
szabadon a zseni él,
mert röptet a szárnyán
ihlet teli szél!
Szól egy égi hang, mely
csak bennem zenél!
Dúr vagyok és moll vagyok
A zengzetek, a hangzatok s a csend.
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok,
meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok: nem is tudok,
ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Mert tévedés
zene nélkül az élet!
Nem vagyok én
ügyes szófacsaró
és nem vagyok költő,
nem úgy jön a szó
sem a kép,
csak az árnyak és a fény
Mert nem vagyok festő,
csak álmom enyém.
Nem vagyok képmutató,
aki alakokat vált
és nem vagyok színész,
és megvetem én
a nagy maszkabált,
s a sok-sok rossz szabályt.
Dúr vagyok és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok s a csend,
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok,
meg ritmusképlet.
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok: nem is tudok.
Ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Én vagyok a ritmus és
a gyászdal és a könnyű tréfa mind.
A tiszta hang, a disszonáns
mind én vagyok, de mégse bánts!
Az élet szól így.
Buta vagyok, okos vagyok,
mikor melyik, mondd?
Kedves vagyok, undok vagyok,
mi ezzel a gond?
Zene, az vagyok én!
Szeress hát, mert én így élek őszintén!
