|
|
|
(Wolfgang):
Azt hittem én, sikeremet látva
együtt örülsz majd vélem.
De nem így lett,
hiszen akkor szeretsz csak,
hogyha gyenge bábnak látsz.
Neked fáj mit elértem.
És amikor szólok,
hidd el,én jó úton vagyok én.
Nézel, mint ki mit sem ért.
Eltaszítasz.
Miért nem fogadsz el?
Miért nem szeretsz, miért?
Nem tagadom, bennem bízni hiba tán.
Nem kaptál elég hálát.
Igazad van, lelkem örömvadász.
Izgat minden egyes perc, ha élvezet jár át.
Mit tehetnék?
Bent él a csínytevő gyerek, aki mindig voltam én.
Egyre csak kérdi:
Miért nem fogadsz el?
Kérlek mondd meg, miért?
Miért várod el, hogy olyan legyek mint te?
Miért kéne mást játsszak? Ez vagyok én!
De a legszörnyűbb, hogy meg nem értem,
miért tagadtál meg engem?
Hisz én nem voltam soha más,
akkor bűnösnek miért látsz?
A bűnöm az csupán, hogy
miért nem járok más nyomán?
Óvtál engem gyönge, kicsi gyermekként.
Biztonságot adtál.
Míg élek én, elkísér,
támaszt nyújt sok gond során,
Kétségek közt, mint emlék használ?
De nem tehetek mást,
sorsom szólít, mennem kell az úton.
Ha máshogy élek, mit ér a lét?
Érteni ezt miért nehéz?
Miért nem fogadsz el engem?
Miért nem szeretsz ilyennek engem?
Miért nem szeretsz te engem?
Mondd meg, miért?
