|
|
|
kopott a zongora hamisan szól
hamis a szerelem a hegedűszó
sír a hegedű ezt el sírja
valaki mindezt papírra írja
álmok vágyak tépett szárnyak
szállok messze de téged várlak
akarom hogy érezd érted szól
minden csak érted volt
mosolyra késztet a pillanat
mikor újra hallom a hangodat
mosolyra késztet az arcod
a büszkeséged mindig tartod
álmok nélkül nem lehet élni
mért kell tőlem ennyire félni?
szemed tüzében elégek
nem látlak mégis remélek
hol marad a próba mit együtt álltunk
tudom mindig egymásra várunk
kezem nyújtom a távolba érj hozzám
több fájdalmat ne okozz már
hol marad a próba mit együtt álltunk
tudom mindig egymásra várunk
érints meg hisz erre várok
újabb próbát érted kiállok
én hibáztam tudom nincs mit ezen tagadni
de neked sem kellett volna ilyen hamar feladni
bennem élt a remény akkor is hidd el
mikor téged a gyorsvonat vitt el
levelek hullanak szívem érzi már a hideget
a szerelem engem mindig csak hiteget
nem kérek hatalmat nem vágyom én másra
csak tőled egy szerelmes pillantásra
fázom,mert nem érzem szívednek a melegét
ha valaki átölel könyörgöm az te legyél
érzem a távolban te is néha vágysz rám
tudom ha kell éveket is vársz rám
soha nem felejtem a parkban hagyott padokat
visszahoznám szívesen azokat a napokat
verseket mit rólad írtam a hold fénye alatt
te se felejtsd el és mondd meg hol marad-a...
hol marad a próba mit együtt álltunk
tudom mindig egymásra várunk
kezem nyújtom a távolba érj hozzám
több fájdalmat ne okozz már
hol marad a próba mit együtt álltunk
tudom mindig egymásra várunk
érints meg hisz erre várok
újabb próbát érted kiállok
