|
|
|
Köszönöm, hogy vagy nekem, thank you,
grazie, merci, tartod a lelket bennem kinek
nincs mercije, mert szí'. Csodálom lábad, mi
belőled árad, Ahogyan lágyan csengő hangszín
átöleli a szádat. Mindig ott vagy, hogyha akarlak,
megnyugtatsz, hogyha zavarnak, még
szívesen is veszem, hogyha mások neked szavalnak.
Szép vagy, minden kis rész, amiből összeállsz.
Néha ámulatba ejtő, akár egy ős-szeánsz.
Kívánlak a csendben,végig hallgatom, mit
mondasz, akkor is, ha kedves vagy, akkor is, ha
oltasz. Nem kell hozzá beszéd, ahhoz, hogy
megértselek, ha már egyben vagy, nincsen
senki kitől féltselek. Fel sem merül bennem a
kérdés, meddig érzem-e, hogy örökké együtt
maradunk én és a zene.
Refrén 1:
Kettesben a világ közepén, ő és én, Együtt íródó
közös regény, örök remény. Pokol és menny,
ahogy értékes vagy szenny. Hiszen e szenvedély
soha el nem múló szerelem.
Refrén2:
Engedd, hogy téged is átjárjon a tánc, hullámok
között cikázó hang , egy rezgő románc. Nem
számít, hogy mit közvetít, hogy mit ad át, csak
lazulj, a dinamika meg a hang most az úr.
Szeretem, csak pár sor, néhány strófa. Mit is
adhatnék, raknék bele ennyi mondandóba, hogy
netán szólítsalak néhány értelmetlen szóval,
amit te közvetítesz nekem, az ennél több jóval.
Hogy kifejezzelek, magamból ami kitárul,
ezermillió titkos út visz, kirándul. Hangtalan
gyászolom hiányod, ilyet ki látott? Érzem, hogy
szükségeltetik, ép énemnek kívánom. Jó
hangulat, fájdalom, veled osztom meg örömöm,
bánatom. Őszinte személyes kapcsolat, benne
vagy a szélben, fában, örök mozgókép a
hanghullámok tavában. Együtt evezünk messze te
és én. Ki más? Együtt erős barikád, saját idilli
kép, egy fényes imázs. Mindez tied is lehet,
csupán hangolódj, míg átérsz, engedd, hogy
átússzon benned csak lazán, hisz ráérsz..
Refrén 2
Neked már megvan az Animal Cannibals könyve?
