



Ezt nem állítja meg, már szó se töltény,
gyere te kis segg, én a flowdra köpnék,
...ez egy kakucsi körkép,
erre fele baszosak a hamupipőkék,
Ezt Pest megyében főzték, de megzabálják Pesten is,
szarháziak gyötörték de még se lettem depis,
megmaradt a gerinc, de gusztustalan olykor,
a zeném kurva jó lett még ha leszólták is sokszor,
... még is az maradt a fontos,
hogy loptok és nem szoptok, de ritka hogy lekoptok,
kevés hogy el rontom de ha mégis akkor újra,
elég egyszer elmondom és tuti megtanulja,
fullra, leszarom hogy tetszik-e,
küldöm a faszomat minden magyar mc-nek,
a csatákat ellenem nem egy ember veszti el,
zenélek mert ezt megtehetem, elhiszed??.
Ó Istenem mit mondtam, nem múlik a szenvedély,
olyan irritáló leszek, mint esőben a szembe szél,
ha szádba rágnám, akkor se értenéd,
egy Bes százat csinál, lemásolják az életét.
Éjszakától nappalig, készen áll a nappali,
el whisky-zek az asztalig, a víz leverjen hajnalig,
ízleljed azt amit, eléd teszek jaszkari,
elélvezzen az aki, hallja a hangom, baszki,
nem kell maszti a csajszinak, spontán élvezés,
minden kurva katt-ra pont rá érkezés,
ne kontráz, ne kérdezz, ne szólja”, térdejé”,
szopránba énekelj, a netre mehet felfelé,
ez lehet a szenvedély, egy pornós kurva lehetsz,
én sírnák a helyedben de velem együtt nevetsz,
ugye szeretsz?, ne zavarjon hogy bárki,
olyanokat mondasz amit más talál ki,
asszem én még gurítok le párat,
ez lesz a legjobb tesó mert egy baszos találat,
már zabosan várja, és oltós a zsűri,
akinek ez nem tetszett azt pofán is csűri.



A magyar kultúra napján NKA Hangfoglaló Minifeszt címmel különleges zenei eseménnyel várja a közönséget a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Január 22-én 19 órától az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjának 12 idei támogatottja lép színpadra a Turbina Kulturális Központ három koncerttermében.
Az ingyenesen látogatható eseményen a közönség egyetlen este alatt fedezheti fel a legújabb magyar előadókat: különböző műfajok, hangzások és zenei világok váltják egymást, valódi fesztiválhangulatot teremtve.
12 előadó – 156 pályázó közül kiválasztva
Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 2014 óta működik a Nemzeti Kulturális Alap keretében, a Program megvalósítását és szakmai koordinációját a Petőfi Kulturális Ügynökség részeként működő NKA Hangfoglaló Programiroda végzi.
A program célja
A hazai könnyű-, jazz- és világzene támogatása pályázati felhívásokon keresztül, többek között induló előadók, zenekarok hang- és képfelvételei, turnék, nemzetközi együttműködések, podcastok és könnyűzenei média támogatásával.
Az idei, immár 12. alkalommal meghirdetett Induló Előadói Alprogramra 156 pályázat érkezett.
A jelentkezők hang- és képanyagait egy 80 fős szakmai zsűri bírálta el, melynek tagjai zenei szakemberek, könnyűzenei menedzserek, kulturális szervezők, televíziós- és rádiós szerkesztők, producerek, hangmérnökök és zeneszerzők voltak.
A kiválasztási folyamat második körében a továbbjutók többnapos, személyes meghallgatáson vettek részt – közülük került ki az a 12 előadó, akik 2026-ban támogatásban részesülnek.
Egyéves szakmai támogatás és országos jelenlét
Az NKA Hangfoglaló Program korábbi résztvevői közül több, a nagyközönség előtt ma már ismert előadó és zenekar került ki, többek között a Platon Karataev, a Margaret Island, az Aurevoir. és CoLee.
2025 nyarán az NKA Hangfoglaló Fesztivál Roadshow keretében
• 115 fesztiválkoncert valósult meg
• 16 hazai és külhoni fesztiválon
• 15 induló előadó részvételével
A program előadói olyan meghatározó eseményeken mutatkozhattak be, mint a Művészetek Völgye, a Campus Fesztivál, a Fishing On Orfű, a Paloznaki Jazzpiknik, valamint a külhoni Gombaszögi Nyári Tábor és a Malomfesztivál.
Az idei nyertesek számára az NKA Hangfoglaló Programiroda egy teljes éven át tartó mentorálást biztosít. A támogatás része a szakmai edukáció, a vidéki klubturné, valamint fellépési lehetőség több hazai és külhoni fesztiválon is.
Az idei támogatott előadók
BLMB
Fictional Heat
Franny
Glencz
Helka
Lil 404
Loophia
Mad About Marilyn
Pavilon
Reni & Boka
Telehold
Várhegyutca
A rendezvény a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában működő NKA Hangfoglaló Programiroda közös szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Kiemelt kép: Petőfi Kulturális Ügynökség