



Nem is tudom hogy kezdjem,
Annyi mindent mondanék
Erre az alkalomra egy pezsgőt kibontanék
Feltörnek bennem az emlékek élnek
először is hálát mondanék az égnek
Hogy ide születhettem Szentendrére
Sok embernek eredt el itt a vére
De nem ez miatt amiért én szerettem
Hanem azért mert fiatalon itt élhettem
Tudom hogy sok jót, rosszat az életembe beletettem
Voltak barátaim akikbe mindig kételkedtem
De most már nincs ez így, érzem hogy jobb ez így
Te tőlem távozol, közben meg átkozol
Ahol jelenleg tartózkodom az nem kamu
Levelezési címem leányfalu
ahol élek az pedig ímagyarország
26-ból Young most odavág
Ref.: Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek
Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek
S hogy a körzetemet mér tisztelem, szeretem
Hallgassatok elmondom figyelem
Gyerekkori élmények voltak azok
Amit én most papírra rakok
A szüzesség elvesztésével kezdődött itt minden
Bevallom nekem se ment minden olyan könnyen (háhá)
Nem mondom hogy rossz volt csak bujkálni kellett
mert a csajnak tagja volt.
Amilyen könnyen jött olyan gyorsan vége lett
Minden spanom rögtön engem kikérdezett
És szaglászták az ujjam mert a csajba beled******
Ez volt a bizonyíték hogy jól megd*****.
Mert ami itt van öcsém az tényleg egy törvény
A Dunakanyar néha átváltoztat szörnyé
De én itt élek testvér és tisztelem
Ez a végzetem nekem és a mindenem...
Ref.: Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek
Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek
És pont én ne tekinthetném magamnak ezt a környéket amikor itt nevelkedtem fel?
Háhh Hihetetlen
23 éve itt élek és én akkor is magamnak tekintem mert minden de minden itt történt meg velem
De én sorolhatnám azokat is
Az őrült spanokat is
akiknek szívügyük ugyan úgy a 26 is
Mint másnak a 8 vagy a 13
Mocskos a környék de én gyönyörűnek látom
Gyökereimbe most mélyen vissza nyúlok
Én elétek tárok mindent és darabokra hullok
Remélem te is kapsz belőlem majd egy darabot
Akkor látod már hogy a 26 aratott
Ez a nevem öcsém Young-G
Mindent meg fogtok tőlem kapni
Amit látok meg hallok azt veletek tudatom
És ez miatt nekem nincsen bűntudatom
érzem érdemes lesz mindent itt hagyni
Remélem békében fogok meghalni
Mert én ittam, szívtam meg b****** is
Látogass egyszer el a 26ba is.
Ref.: Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek
Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek
Ref.: Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek
Mindig itt voltam és itt leszek...
(26,26,26)
Pedig értem semmit se tettetek



Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget.
Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét
Azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit.
Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg.
Moby megújult élő koncepciót hoz a színpadra
A több mint egy évtizednyi szünet után 2024-ben visszatérő művész 2026-ban nagyszabású turnéra indul, Az ambient textúrák, a rave-energiát hordozó ritmusok és a lélekteli vokálok új intenzitással szólalnak majd meg a Budapest Parkban.
A műsorban helyet kapnak időtlen klasszikusai, pályája kevésbé ismert gyöngyszemei, valamint friss, újraértelmezett hangszerelések - ahol a nosztalgia és a mai hangzás egyszerre van jelen.
Művészet és felelősség – így írta be magát a zenetörténelembe
Az 1999-es Play c. album több mint 12 millió példányban kelt el, és minden idők egyik legmeghatározóbb elektronikus lemezeként tartják számon. A Porcelain, Natural Blues, Why Does My Heart Feel So Bad? és Honey mára kulturális alapvetésekké váltak.
Számok, amelyek egy korszak hangulatát hordozzák
Why Does My Heart Feel So Bad?
Moby volt az első előadó, aki egy teljes album minden dalát filmekhez, sorozatokhoz és reklámokhoz licencelte – új korszakot nyitva ezzel a zeneiparban.
Pályája során több mint 20 millió eladott lemezzel, rangos díjakkal – többek között MTV, Billboard és Grammy-jelölésekkel – írta be magát a zenetörténetbe.
Dolgozott David Bowie-val, a Public Enemyvel, Ozzy Osbourne-nal, a Beastie Boys-szal és a Daft Punkkal is; remixei a mai zenei színtér meghatározó alkotásai.
Moby zenei munkája mellett aktív humanitárius tevékenységet is folytat
Többek között támogatja a Humane Society, az ACLU és az Institute for Music and Neurologic Function szervezeteket. Filmkészítőként a Little Walnut produkciós céget vezeti, nevéhez fűződik a nemzetközi fesztiválokon díjazott Moby Doc és Punk Rock Vegan Movie című dokumentumfilm is. Jelenleg Tecie címmel egy játékfilmen dolgozik, amelynek bemutatója 2026 nyarán várható.
A hangulat, amitől minden más
A ’90-es években New York szűk, félhomályos lakásaiból indult útjára az a lo-fi elektronikus világ, amely mára globális zenei szimbólummá vált.
Moby zenéjében mindmáig jelen van a magány és a remény, a vágy és a veszteség, az emlékezés és az idő súlya. Ez az érzelmi mélység teszi különösen aktuálissá visszatérését: művészete egyszerre idézi fel a modern ember belső vívódásait, és kínál kapaszkodót a mindennapok zajában.
Több mint zene: életstílus
Moby (polgári nevén Richard Melville Hall) a kortárs zenei kultúra egyik legsokoldalúbb alakja: zenész, producer és író, 1965-ben született a New York-i Harlemben.
A „Moby” becenevet már kisbabaként kapta – a híres író, Herman Melville leszármazottjaként ez szinte természetes volt.
Kilencévesen kezdett zenét tanulni
Klasszikus darabokat játszott, zeneelméletet is tanult. A nyolcvanas években a New York-i punk rock színtér aktív szereplője volt, majd az elektronikus zene felé fordult. Első kislemeze, a Go, 1991-ben jelent meg – azóta 22 albumot adott ki.
Az elmúlt években alkotói pályája új művészi és személyes irányokba bővült
Zenéjét a mai napig eszközként használja a mélyebb önreflexióra, a tudatosság felébresztésére, spirituális és társadalmi üzenetek közvetítésére. Az állatvédelem, a környezetvédelem, a veganizmus és a tudatos életmód egyik legismertebb szószólója, jelentős bevételeit jótékony célokra ajánlja fel.
Közvetlenségéről is ismert: nem ritkán saját New York-i vagy Los Angeles-i kávézóiban beszélgetett vendégeivel, távol tartva magát a hírességeket körülvevő felhajtástól.
Emlékezetes este
A 2026-os Moby-koncert a Budapest Parkban a nyár egyik legemlékezetesebb élőzenei eseményének ígérkezik.
A közönség egy egyedi zenei utazás részese lehet, ahol atmoszférikus hangképek, a rave energiáját idéző lüktetések és érzékeny, mélyre ható vokálok találkoznak. A műsor egyszerre épít az időtlen slágerekre és nyúl a kortárs hangzás eszközeihez: jól ismert dallamok, ritkábban hallott darabok és újraértelmezett kompozíciók alkotják majd a repertoárt.
Mi? Moby koncert
Mikor? 2026. augusztus 1.
Hol? Budapest Park (1095 Budapest, Fábián Juli tér 1.)
További részletek az esemény FB oldalán, itt.
A jegyek december 5-én 10:00-tól érhetőek el a koncert hivatalos értékesítési felületén.
Fotó: Charm Music Hungary