|
|
|
Zselé vagyok, a hét műtárgya.
Csodámra jár, aki meglát ma.
Mióta ideköltöztél, odavagyok,
Ha jönni látlak, mindent odahagyok.
És lefutok, akár a szem a harisnyán,
Miattad hetek óta szünetel a karizmám,
Csak viszem a szívem, csak az nem pihen,
Zakatol, mint expressz a sínen.
Lehetsz a mérgem és a gyógyszerem, a kedvesem, a mindenem,
Az életem, a végzetem, csak azt add nekem,
Amit múltkor itt az udvaron.
Rózsaszínű rúzsnyomok maradtak arcomon.
Nem kell ide kondom, hidd el, ha mondom,
E ponton túlmenni nem akarok,
Megkérlek végre téged te vadszájú,
Újra súgd a számba, hogy I love you.
És ha remeg a szív, nem kell begyulladni,
Van ez így. Ne magyarázz.
Hogyan tombol megint otthon a család,
Ha minket így lát!
Hej! Ha a csókom kell,
Most hallgass el, hogy megkapasd a részed.
Hej! Ha a csókom kell,
Gyere túlozd el, hadd érezzem, hogy érzed!
Azt magyarázta a doki egyszer,
A csók lehet az új szuperfegyver.
Fény derült rá (vala)valahol,
Ha gyakorolsz, hosszú életet szavatol.
Tudom a könyvekből, hogy az ölelésből
Elég egy kis adag, ha őrjítő,
S valahogy minket elkerül az idő.
Hát csak a szádat add, hogy ezt a századot,
Na meg az átlagot túléljem veled!
Elég egy csók csupán naponta délután,
És csak a ráncaidat veszítheted!
Hej, ha a csókom kell...
