|
|
|
Egyszer vége szakad, vagy te szakítod el
Éppen olyan ez, mint a rántott sajt.
Amikor zavar, már a sok csavar
A villádon és rég mást akarsz.
Hát ott hagyod a nődet,
Azt hiszed, tőle volt már ilyen szar.
Aztán szívod a fogad: ki visel el téged majd?
Eléred a pontot, mikor azt mondod,
Mikor bevallod: nem vitás,
Neked épp elég itt, még kielégít,
De nem kell tőle semmi más. Hát…
Nem kell senki már.
Nem kellesz senkinek se már.
A nőd is mást talált.
Ugyanazt kérdi, te ugyanazt mondod,
Ugyanaz a vita hónapok óta.
Kibékültök, keféltek egyet
És kezdődik újra a régi nóta. Hát…
Nem kell...
Hiába menekülsz előlem édes, röpülök utánad,
Ha levágod a szárnyam, gyalog megyek.
Tépd ki tőből mind a két lábam, van két jó karom.
Az egyikkel leintek egy taxit és megmondom a sofőrnek:
„kövesse azt a piros autót,
mellyel a kedvesem próbál meg kereket oldani előlem”…
Bosszant téged, amire régen
Még azt mondtad: milyen édes!
Amikor nyűgös, csak ő a bűnös,
Azt gondolod, ez mindenre képes. Hát…
Nem kell...
… És ahogy száguldunk utánad szűk utcákon át,
az ülésre téved a tekintetem
És zavartan fordulok a sofőrhöz elnézését kérve,
Amiért szárnyaim, s combjaim csonkjából patakzó
vérem bemocskolja a huzatot.
De ő csak legyint: „Ugyan már fiatalember!
Én is voltam fiatal, tudom mi az a szerelem.”
Nem kell...
Adventi ajándék Nektek!
